Csillagászati áron kelt el Napóleon kalapja

A várt 300-400 ezer euró helyett 1,884 millió euróért (577 millió forint) kelt el a relikvia.

2014. 11. 17. 10:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A várt 300-400 ezer euró helyett 1,884 millió euróért (577 millió forint) kelt el Bonaparte Napóleon francia császár egyik fekete filcből készült, ritkaságnak számító kétsarkú kalapja egy árverésen vasárnap a Párizs melletti Fontainebleau-ban.

Az Osenat aukciósház közlése szerint az ikonikus fejfedőt, amely egyike a marengói csatában (1800) Napóleon által viselt kalapoknak, egy dél-koreai gyűjtő vásárolta meg.

Uralkodása alatt a császár nagyjából 120 kalapot fogyasztott el. A fejfedőket általában a Poupart & Cie cég biztosította számára, darabonként mintegy 60 frankos áron. Az aukció katalógusa szerint Napóleonnál mindig 12 kalap volt forgalomban.

Mára nagyjából 20-30 kalapja maradt fenn, amelyek többségét múzeumokban őrzik. A vasárnap kalapács alá került példány kitűnő állapotát jelzi, hogy szürkészöld selyembélése is megvan.

Napóleon egyedi megjelenése nem a véletlen műve volt. A 19. század elején az ilyen kalapokat a sarkokkal előre, illetve hátrafelé viselték, ám Napóleon, hogy „felhívja magára a figyelmet”, elfordítva hordta a fejfedőt.

A kalapot a monacói hercegi palota Napóleon-múzeumának gyűjteményéből bocsátották árverésre. A kollekció nagy részét a 20. század elején gyűjtötte II. Lajos monacói herceg (1870–1949), majd a múzeumot 1970-ben megnyitó III. Rainier herceg gazdagította.

A hercegi család saját történelmére összpontosító új muzeológiai tervek miatt válik meg a kollekció egy részétől. Az aukciósház szerint a gyűjtemény értékesítése az évszázad árverése a témában.

A szombat-vasárnapi fontainebleau-i aukción egyebek közt Napóleonról készült portrékra, a francia trikolórt idéző katonai derékszalagokra és medálokra, a császár márványból és bronzból készült mellszobraira, valamint különböző személyes tárgyaira – kesztyűkre, borotvára és zsebórára – licitálhattak az érdeklődők.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.