Ejtették a vádat az AC/DC dobosa ellen

Az új-zélandi Tauranga ügyészsége ejtette a gyilkosságra felbujtás vádját Phil Rudd, az AC/DC dobosa ellen.

kn
2014. 11. 07. 10:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 60 éves zenész lakóhelyének, Tauranga városának főügyésze, Greg Hollister-Jones pénteken visszavonta a gyilkosságra való felbujtás kísérletének vádját. „Hellister-Jones úr úgy döntött, nincs elegendő bizonyíték az eljárás folytatásához” – olvasható a hivatal közleményében.

„Egyéb részletekkel nem szolgálhatunk, mivel három további vádpont még a bíróság előtt van. Phil Ruddnak tisztáznia kell, hangzott-e el szájából halálos fenyegetés. A kábítószer-birtoklás vádjának nincs jelentősége” – közölte Paul Mabey, a zenész ügyvédje.

A részint szenzációhajhász tudósítások miatt Rudd szükségtelen és számára hátrányos nyilvánosságot kapott – írta az ügyvéd, aki bírálta a hatóságokat, és nem zárta ki a kártérítési igény lehetőségét.

A zenészt csütörtökön taurangai házának átkutatása után bíróság elé idézték. Azzal vádolták meg, hogy megkísérelt bérgyilkost fogadni két ember megölésére. A vádiratból nem derült ki, kik lehettek a felbujtási kísérlet célpontjai. Rudd az óvadék megfizetése után szabadon távozhatott.

Az AC/DC rockegyüttes később weboldalán így írt a letartóztatásról: „Most értesültünk a hírekből Phil őrizetbe vételéről. Ehhez nem fűzünk kommentárt. Phil távolléte nem befolyásolja sem új albumunk, a Rock or Bust megjelenését, sem jövő évi turnénkat”. Ausztrál lapokban az elmúlt hetekben olyan spekulációk jelentek meg, hogy Rudd és a zenekar útjai esetleg különválnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.