Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: »Hol volt «,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt ”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
(Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd)
„Azokban az országokban, ahol a katolicizmus erős – Lengyelország, Portugália, Olaszország –, szintén ezek a szokások élnek, míg Spanyolországban, Mexikóban ezen a napon különböző, az újévi fogadalmakhoz hasonló felajánlásokat tesznek az emberek” – mondta el portálunknak Birinyi József. Hozzátette, hogy ilyenkor Angliában elhangzik William Walsham How püspök For All the Saints (Minden szenteknek) című himnusza.
„Ehhez az ünnephez korábban több népszokás is kötődött: ételt, sót, vizet vittek ki a sírokra, hogy jól érezzék magukat a halottak, valamint mécsest, fényt és melegséget szimbolizálandó, hogy megnyugodjanak a visszajáró halott lelkek. Ma még a falvakban mindig őrzik a halottakért való harangozás szokását, régen annyit harangoztak, ahány halottja volt a családnak, ettől a szokástól remélték azt, hogy a halott megnyugszik, és nem lesz visszajáró. Ha valaki ezekben a napokban valami miatt nem tudott ellátogatni halottai sírjához, akkor otthon gyújtott mécsest – ez a szokás különösen az Ipoly menti falvakban élőkre volt jellemző. A régi rómaiak ezekben a napokban bezárták a templomaikat is, nem házasodtak, nehogy a halott lelkek feljöjjenek a sírokból” – fejtette ki a szakember.
