A jéghideg sírköveken pislákoló mécsesek, hulló falevelek, őszirózsák és krizantémok adnak sejtelmes hangulatot ezekben a napokban a temetőknek. Elhunyt szeretteinkre emlékezünk. A levegőben ott az elmúlás, a halál, de valahogy mégis átsejlik ezen a különös hangulaton az élet reménye és a feltámadás hite. Pilinszky János A tél küszöbén című művében így ír erről: „És nem véletlen az se, hogy az egyház épp ide, a tél küszöbére, az elmúlás kezdetére helyezte – s egymás mellé – mindenszentek és halottak napját, ünnepét. Tette ezt nyilván ama nagyszerű ellentmondás jegyében, melynek a halál csak látszata, tartalma azonban az élet, s tegyük hozzá, a szó legigazibb, legemberibb, tehát leginkább szellemi értelmében – élet. Halottaink szeretete elsőrendűen az élet iskolája. Igaz, nem az élet mechanikus folyamatainak, amelyeknek a nagy természet engedelmeskedik, hanem annak a másiknak, mely teremtő ellentmondásként épp a tél küszöbén kezd új munkába, fokozott kedvvel és lelkesedéssel. A külső kép: a hervadásé, a halálé és a menekülésé. Egyedül az ember függeszti szemét a mindenség lankadatlanul működő csillagaira, a távoli és nagy egészre, s azon is túlra ”
„Mindenszentek napja az üdvözült lelkek emléknapja, amit a katolikus világ november 1-jén ünnepel” – mondta el az MNO-nak Birinyi József néprajzkutató. Mint kifejtette, az ünnep 741-ben, III. Gergely pápa idején jelent meg először a megemlékezés napjaként, hivatalos ünnepé IV. Gergely pápa tette 844-ben. A halottak napját az egyház 998 óta, egy clunyi bencés apát kezdeményezésére tartja az elhunyt, de üdvösséget még nem nyert, purgatóriumban lévő hívekért. Mára már több felekezet és a nem hívők általános ünnepévé is vált a november 2-ai halottak napja. Az emlékezés, a temetőjárás, a sírok rendbetétele ma már napokkal korábban elkezdődik és az ünnep utáni napokban is folytatódik.
„Ilyenkor gondosan megtisztítjuk, majd virágokkal, pislákoló mécsesekkel díszítjük szeretteink sírját. A gyertya fénye az örök világosságot szimbolizálja. A katolikus egyház szertartása szerint a »temetők nagy keresztjénél« is elimádkozzák a mindenszentek litániáját, és megáldják az új síremlékeket, ez a szokás Lengyelországban is él” – mondta a néprajzkutató. Magyarországon a sírok virágokkal és koszorúkkal való feldíszítése a 19. század elejétől terjedt el német katolikus hatásra. Később ezt a szokást a protestánsok és a nem hívők is átvették. Ismert szokás továbbá a harangozás a halottakért is.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: »Hol volt «,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt ”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
(Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd)
„Azokban az országokban, ahol a katolicizmus erős – Lengyelország, Portugália, Olaszország –, szintén ezek a szokások élnek, míg Spanyolországban, Mexikóban ezen a napon különböző, az újévi fogadalmakhoz hasonló felajánlásokat tesznek az emberek” – mondta el portálunknak Birinyi József. Hozzátette, hogy ilyenkor Angliában elhangzik William Walsham How püspök For All the Saints (Minden szenteknek) című himnusza.
„Ehhez az ünnephez korábban több népszokás is kötődött: ételt, sót, vizet vittek ki a sírokra, hogy jól érezzék magukat a halottak, valamint mécsest, fényt és melegséget szimbolizálandó, hogy megnyugodjanak a visszajáró halott lelkek. Ma még a falvakban mindig őrzik a halottakért való harangozás szokását, régen annyit harangoztak, ahány halottja volt a családnak, ettől a szokástól remélték azt, hogy a halott megnyugszik, és nem lesz visszajáró. Ha valaki ezekben a napokban valami miatt nem tudott ellátogatni halottai sírjához, akkor otthon gyújtott mécsest – ez a szokás különösen az Ipoly menti falvakban élőkre volt jellemző. A régi rómaiak ezekben a napokban bezárták a templomaikat is, nem házasodtak, nehogy a halott lelkek feljöjjenek a sírokból” – fejtette ki a szakember.
„Manapság a halállal nem nagyon tudunk mit kezdeni, a tényt nem lehet felülírni, csupán a hozzá való viszonyunkat – emelte ki Birinyi József. Régebben természetesebben fogták fel a halált, ebben pedig az segítette a hozzátartozókat, hogy mint az élet minden fontos stációjának, a szeretteik elengedésének is megvoltak az íratlan szabályai. Ez az egységes szabályrendszer, és a közösség támogató jelenléte segítette át a szerettei hiányából fakadó űrön a hozzátartozókat.”
