Végre! Igazi kávé és lungo az űrállomáson is!

A ma induló Szojuz TMA-15M fedélzetén a legújabb kísérleti és utánpótlási anyagok között helyet kapott a világ első űrkávéfőzőgépe.

Szentpéteri László
2014. 11. 25. 4:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hol is készülhetett volna az ISSpresso, ha nem Olaszországban?– teszi fel a kérdést az Űrvilág.hu portál. Mint az közismert, a súlytalanságban a folyadékok nagyon „érdekesen”, esetenként kifejezetten veszélyesen tudnak viselkedni. Ezért a személyzetes űrrepülések több mint 50 éves története úgy telt, hogy az űrhajósok kávéja egy zárt tasakban lévő por volt, amihez egy – a tasakon lévő – szelepen keresztül kellett forró vizet adni. Miután a keveréket felrázták, a tasakon lévő csövön keresztül lehetett azt inni. Történt azonban, hogy a legutolsó olasz űrhajós, Luca Parmitano az ISS-ről hazatérve azt mondta: „a legjobban a jó kávék hiányoztak odafent!”

A kérés ezúttal nem talált süket fülekre, és az ASI (Olasz Űrügynökség), az űrételek fejlesztésére specializálódott olasz ARGOTEC és a kávégépeiről világhírű LAVAZZA összefogásának eredményeként megszületett az űrállomásra kvalifikált, zárt rendszerű, 20 kg-os ISS kávégép, azaz az ISSpresso! A kihívás természetesen nem volt kicsi, hisz be kellett tartani a szokásos elektromos, tűz-, robbanás-, és folyadékszivárgás-veszélyekkel kapcsolatos összes elvárást. Ennek eredménye például, hogy mind az „input”, mind az „output” oldalon továbbra is maradnak a zacskók! A kávékülönlegességek (espresso, lungo, cappuccino stb.) zárt zacskókban kerülnek felhasználásra, és a kész ital is zárt tasakban érkezik. Persze kit érdekel ez, amikor végre igazi nedű készül és az ISS-t IGAZI KÁVÉILLAT fogja betölteni!

Természetesen az eszközt fel is kell avatni, és ki lenne erre alkalmasabb, mint Samantha Cristoforetti olasz űrhajósnő, a háromfős Szojuz-személyzet egyetlen hölgytagja. Cristoforetti az első olasz vadászrepülőnő és órákon belül az első olasz űrhajósnő is lesz. Pár napon belül pedig egy újabb elsőséget gyűjthet be, hisz ő lehet az első földlakó, aki végre igazi kávét fogyaszthat a világűrben!

Természetesen a háromfős személyzetre ennél fontosabb feladatok is várnak, míg májusban hazatérhetnek. A jelenleg az ISS-en tartózkodó (és onnan márciusban hazatérő) amerikai Barry Wilmore-hoz, valamint az orosz Jelena Szerovához és Alekszandr Szamokjutyajevhez csatlakoztak hétfőre virradóra. Közösen egy sor orvosi, fizikai, csillagászati és biológiai kísérletet fognak elvégezni. Legfontosabb feladatuk azonban talán az lesz, hogy az ISS-t előkészítsék a Boeing és a SpaceX vállalkozások kereskedelmi űrhajóinak fogadására. Ehhez január–február folyamán, több űrsétában fognak egy új dokkolóberendezést kiépíteni.

A magyar idő szerint vasárnap késő este indult személyzet tagjai:
Anton Skaplerov (42 éves): Orosz repülőmérnök, vadászpilóta. Repült típusai az egymotoros Jak-52, valamint a sugárhajtóműves L-39 és Mig-29. Repült órái mellé még begyűjtött 300 ejtőernyős ugrást is. Űrhajóskiképzésben 2003 óta vesz részt, első – és eddigi egyetlen – űrrepülésére az ISS 29/30. számú expedíció keretében került sor.
Samantha Cristoforetti (37): Olasz gépészmérnök, az Olasz Légierő századosa. Repült óráinak száma 500, részben a sugárhajtóműves AM-X alacsony-támadó repülőgépen. Először indul a világűrbe.
Terry Virts (47): Matematikusi BSc diplomát 1989-ben, repüléstudományi MSc-t 1997-ben szerzett. 1989 óta az Amerikai Légierő (USAF) vadászpilótája, 45 harci bevetéssel F-16-oson. Negyven repülőgéptípuson összesen 3000 repült órával rendelkezik. 2010-ben az Endeavour űrrepülőgép pilótájaként járt a Nemzetközi Űrállomáson, egy „építő-összeszerelő” küldetésen.

Még több hírt a témában az Űrvilág oldalán olvashat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.