Ismét milliókat gyűjtött a leukémia ellen José Carreras

Carreras maga is leukémiával betegedett meg 1987-ben.

2014. 12. 19. 14:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Túlszárnyalva a tavalyi eredményt, 3,2 millió eurót (mintegy egymilliárd forintot) gyűjtött José Carreras spanyol sztártenor 20. televíziós jótékonysági gálaműsorával a leukémia elleni harc támogatására az egyik német televízócsatornán.

„Nagyon hálás vagyok a televízió nézőinek ezért a nagyvonalúságért” – mondta a 68 éves operaénekes a csütörtök esti élő adás után a Freiburg melletti Rustban. A jótékonysági akció nem ér véget a gálával, egészen újévig fogadják az adományozók telefonhívásait.

A José Carreras Gála idén húszéves jubileumát ünnepli. A müncheni Carreras Alapítvány szerint ez a legrégebben futó jótékonysági gála a német televízióban. A műsort a Sat.1 Gold privát csatorna közvetítette élőben a Baden-Württemberg tartománybeli Rustban lévő Europa Parkból.

Tavaly a gálaműsor 2,6 millió eurós bevételt hozott. Az évenként megrendezett gyűjtés eredményéből több száz olyan németországi projektet és kutatást támogatnak, amelyek célja a leukémia elleni harc.

Carreras maga is leukémiával betegedett meg 1987-ben. Súlyos betegségét csontvelő-átültetés révén győzte le. Azóta elkötelezte magát az átfogó kutatások és a jobb gyógymódok kifejlesztésének támogatása mellett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.