Csoóri Sándor
Egy elveszett karácsony
Maholnap újra karácsony. Istenem, hányadik is már, ne bolygassuk – sokadik.
Nem mondhatom, hogy külön-külön mindegyikre emlékszem, de a fényeikre, a hangulataikra igen. Különösen gyermekkorom karácsonyaira, amelyeket még otthon, Zámolyon éltem át, tizennégy éves koromig. Pedig se betlehemi pásztor, se betlehemi király, se napkeleti bölcs nem voltam soha, sőt tollsöprű szárnyakkal fölszerelt angyalka se. Nálunk, reformátusoknál, már kopárabb volt a hagyomány, legalábbis az, ami az ünnep külsőségeit illeti, de az áhítat, a csoda jelenléte tökéletes volt bennünk is.
Tamási Áron
Öreg fiú, December
Azokban a gyermeki esztendőkben, amikor a való világot már nemcsak megismertem, hanem kezdettem is abban magamnak rendet csinálni, azt gondoltam, hogy az esztendő egy öreg ember. Halhatatlan öreg ember, akinek van tizenkét fia. S a tizenkét fiú közül a legidősebb December.
Hát azóta már sok naptárba belenéztem, de a hónapokat most is úgy tekintem, mint az esztendő fiait. Természetesen a múló idők alatt, s velem együtt, megnőttek ezek a fiúk is, sőt nem is fiú már December, hanem ember.
Bölcs ember.
Kosztolányi Dezső
A gipszangyal
Varjú Péter, a tanyai tanító már ősz óta töprengett azon, hogy karácsonykor milyen ajándékkal lepje meg a húgát.
Ezek Budapesten laktak. Egyre több szívességet tettek neki, s ő az ajándékkal ki akarta fejezni, mennyire szereti őket, milyen nagyra tartja rokoni kedvességüket.
Két évvel ezelőtt vitt nekik egy söröskészletet – kancsót és poharakat –, tavaly meg egy kínaiezüst cigarettatárcát, melynek födelén egy ló ágaskodott.
Mit vásároljon az idén? Nehéz volt ezt eldönteni. Voltaképp kevés dologgal lehet meglepni az embereket. Arra gondolt, hogy majd vesz még egy söröskészletet vagy még egy cigarettatárcát, végre kettő is elfér a háznál, de erről a tervről letett.
Gárdonyi Géza
Csordásék karácsonja
Hárman ültek karácson szent estéjén az asztalnál: a csordás, meg a felesége, meg az öreg András, a csordásnak az apja. Az öreg András valamikor szintén csordása volt az uraságnak, – teljes hatvan esztendőtáltal egyfolytában.
Ők nem kártyáztak vacsora után, - iszen vének már mind a hárman. Csak épp hogy egy kis hársfateát főzött az asszony vacsora-utánra. Azt iddogálták, cukron-égetett szilva-pálinkával iddogálták.
Majd csak holnap kerül egy kis bor is az asztalukra. Marcsa asszony hozza. Marcsa asszony bent szolgált valamikor a kastélyban. Igy ünnepeken most is bent dolgozik a konyhán délig. Onnan hozza meg majd holnap is az ünnepi ebédet, - úgy két óra tájt. Egy pint borocskát is tesznek majd a kosarába.
Hát ülnek, beszélgetnek a búbos enyhében. Várják a szent éjfélt. János akkor elmegyen Marcsával a templomba, az öreg meg otthon marad házőrzőnek: – gyenge már a lába.
Máskor is úgy volt.
