Itt a 2014-es év utolsó napja. Az évbúcsúztató rendezvények tömkelege áll rendelkezésünkre. Zenés rendezvények, utcabál, ingyen koncertek, és persze az elmaradhatatlan tűzijáték. Melyik nagyvárosban tiltották be hatóságilag a tűzijátékot, és az üvegből ivást?
Az év utolsó napján Ügetőszilveszter a budapesti Kincsem Parkban: izgalmas futamok, klasszis lovak, koncertek, a megszokott fergeteges hangulat és 1000 szeletes születésnapi torta december 31-én délután 14.00-tól 19.00-ig , a lóversenyen.
December 31-én a 11 órás harangszóra indul a kőszegi hagyományos jelmezes kocogás, melyre minden vállalkozó kedvű családot szeretettel várnak, akik bolondozva szeretnék búcsúztatni az óévet. A kocogás során a Jurisics várból a belváros néhány nevezetességét érintve szervezett körülmények között lehet kocogni. Kötelező a zaj és riadalomkeltő berendezések használata és a jelmez, amik közül a legötletesebbeket díjazzák a szervezők. A kocogás után közös koccintás a vár udvarán.
Bár szinte minden megyeszékhelyen koncertekkel és tűzijátékkal várják a főbb köztereken a mulatni vágyókat, hagyományos jelleggel idén is összeáll a Nyugati tér, Oktogon és Vörösmarty tér - bulikonstelláció, amihez idén a Március 15-e tér is becsatlakozik. Koncertek, lemezlovasok, és jó hangulat vármindenkit, aki az utcán búcsúztatja a 2014-es évet.
A párizsi Champs-Elysées először várja december 31-én látványos fényjátékkal a világ egyik legszebb sugárútján szilveszterezőket. A program részeként a Diadalívre vetítenek majd varázslatos képeket. A Diadalívre vetített képekkel este háromnegyed 12-kor kezdődő fényjáték a párizsi „életművészetet” illusztrálja majd, és környezetvédelmi témákat is fog tartalmazni, miután 2015 végén Párizsban rendezik a klímakonferenciát. Éjfél előtt néhány perccel a Diadalíven is megkezdődik a visszaszámlálás, majd a reflektorok a párizsi eget fogják megvilágítani. A gépkocsiforgalmat ezalatt leállítják a sugárúton, és a gyalogosoké lesz az egész Champs-Elysées.
A sugárutat másnap délután is lezárják a forgalom elöl, a tavalyi évhez hasonlóan 15 feldíszített teherautó és 15 fanfár fogja köszöneti az újévet.
Az egykori császárvárosban nagy hagyománya van az óévbúcsúztatásnak. Mint 1975 óta minden év december 31-én, így idén is előadják a Bécsi Filharmonikusok Beethoven IX. szimfóniáját a Wiener Konzerthausban. A bécsi Staatsoper és a Volksoper Johann Strauss A denevér című operettjét adja, de Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című darabja, is bemutatásra kerül. A bécsi belváros mulatóiban és kisebb színháztermeiben színészek, és stand up komikusok lépnek fel. A Wiener Stadthalle rendezvényközpontban elektronikus zenei fesztivált tartanak több teremben is, a belvárosi Votiv moziban pedig Woody Allen Káprázatos holdvilág című filmjét és két másik idei francia alkotást mutatnak be. A Gartenbau mozitermében osztrák humoristák értékelik az óévet és mondják el elképzeléseiket arról, hogy mit hoz magával 2015.
Egymillió embert várnak a szervezők a berlini Brandenburgi kapuhoz. A hagyományos óévbúcsúsztató utcabál a Brandenburgi kaputól mintegy két kilométeres szakaszon a június 17 sugárúttól egészen a Győzelmi emlékműig tart, ahol kisebb színpadok, utcai árusok, büfék találhatók, Idén a fellépők között látható lesz többek között az egykori Communards frontembere Jimmy Sommerwille, a hegedűművész David Garrett, és az újra aranykorát élő színész énekest, David Hasselhoff is. Bár a rendezvény ingyenes, a beléptetésnél minden éles tárgyat, üveget és tűzijátékot elkoboznak.
Barcelonára nem jellemzőek a más nagyvárosokban látható nagy, állami szervezésű tűzijátékok. Persze a katalán nagyváros sem úszhatja meg a látványos pirotechnika bevetését, de itt főleg egyénileg, a – szórakozóhelyek, szállodák stb – a Földközi-tenger partján – ahol megannyi pubból nézhető végig – lövik fel rakétáikat. Éjfélig a legtöbben családi körben várják az új évet, a hagyomány szerint pirítóst esznek, majd az újév első dolgaként felkeresik barátaikat, a hatalmas ünnepi forgatagban.