Szilveszter máshol: 12 szőlőszem, vízipuska, lomtalanítás

Körülnéztünk a világban, hogy másutt mit csinálnak december 31-én, valamint az új év első napján.

Szabados Balázs
2014. 12. 29. 13:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahány ország, annyi szokás és babona. Londonban például gyaníthatóan bujkálnak a bobbyk, mert állítólag szerencsés újévet jelent, ha valaki arcon puszil egy rendőrt szilveszter napján. Természetesen arra nincs elég helyünk, hogy az összes országot végigvegyük, így kiválasztottunk ötöt, valamint Latin-Amerikát, ahol igen érdekes dolgokat művelnek az emberek.

Spanyolországban elképesztő módon megugrik a szőlővásárlás az év vége felé, ugyanis az ottani hagyományok szerint amikor éjfélt üt az óra, gyorsan meg kell enni egy tucat szőlőszemet 12 másodperc alatt (másodpercenként egyet). Amennyiben a bátor próbázónak sikerül teljesítenie a feladatot, 12 hónapig tartó boldogságra számíthat a következő évben. Az ötlet egy borász fejéből pattant ki 1909-ben, aki a gazdag termés reményében habzsolta be a szőlőszemeket szilveszterkor, és szép lassan szokássá vált az országban. A spanyol szinglik piros fehérneműben ünnepelnek, mert ez állítólag elősegíti azt, hogy a következő esztendőben megtalálják szerelmüket. Egyes tartományokban az is szokás, hogy aranygyűrűt dobnak a pezsgősüvekbe, és akinek a poharába kerül az ékszer, az szerencsés évre számíthat.

 

A felkelő nap országában az a módi, hogy a fenyődísz kinn marad a bejárati ajtón az év utolsó napjáig. Ez azt szimbolizálja, hogy a tavalyi év sorscsapásait maguk mögött hagyják, és tiszta lappal kezdhetik az új esztendőt. Emellett szilveszterkor a japánok többsége templomba jár, ahol 108 harangütéssel űzik el az óév bajait.

A bobbyk tehát bujkálnak a csókolózásra vágyó emberek elől, bár biztos akad néhány rafkós rendőr, aki a csinos lányokkal azért kivételt tesz. London ezen az estén az Auld Lang Syne című daltól hangos, de a mulatozás éjjel 1-kor véget ér, ekkor a törvény szerint a puboknak be kell zárniuk. Igazán kivételt tehetnének ezen az éjszakán a szabályalkotók! Az új év első napján az angolok meglátogatják ismerőseiket, teával és saját készítésű finomságokkal lepik meg őket, és kifejezik jó kívánságaikat. Sok helyen háromszög alakú pitéket sütnek, amelyeket fűszeres darált hússal töltenek meg, és ezt adják szeretteiknek, barátaiknak.

A dánokban van egy kis kattanás, már ami a szilveszteri szokásukat illeti. Ők ugyanis edényeket törnek el családtagjaik, ismerőseik, esetleg szomszédaik ajtaja előtt. A lényeg, hogy az akció minél nagyobb zajjal és minél több cseréppel járjon, ettől függ ugyanis a jövő évi várható szerencse mértéke. Akinek tehát sok barátja van, az remek esztendőre számíthat, ugyanakkor az újév első napja valószínűleg rá fog menni a rengeteg cserép és szilánk összetakarítására...

 

Thaiföldön pont ebben az időszakban van a legmelegebb, így nem meglepő, hogy az ott élők azzal ünnepelnek, hogy egymást lelocsolják mindenféle módon. A gyerekek vízipisztollyal kergetik egymást, van, aki slagot használ, és a jól bevált vödör is nagy népszerűségnek örvend. A víz természetesen a megtisztulást is jelképezi, és jó szerencsét hoz a következő évre.

 

Argentínában december 31-én tulajdonképpen össznépi lomtalanítást tartanak – a kukások nagy örömére –, ugyanis kidobnak minden ócska és felesleges dolgot, a régi papírokat és iratokat előbb szétszabdalják, majd kiszórják az ablakon, helyet csinálva az új és kellemes dolgoknak. Bolíviában szalma- és fabábukat akasztanak a házak homlokzatára, mert a hiedelem szerint ez boldogságot és szerencsét hoz az ott lakóknak. Puerto Ricóban az a szokás, hogy amint éjfélt üt az óra, a háztartásokban egy-egy vödör vízzel öntik le az ablakokat, hogy elijesszék a rossz szellemeket. Brazíliában a fehér szín dominál szilveszterkor. Mindenki fehér ruhába öltözik, hogy boldog és békés legyen a következő esztendő. Emellett azzal köszöntik az új évet, hogy éjfélkor gyertyákat helyeznek el a parti homokban és virágokat szórnak a tengerbe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.