Tarlós István, Budapest főpolgármestere, az esemény fővédnöke az aukció szerda esti megnyitóján, a Gellért szállóban felidézte: az ENSZ 1992-ben nyilvánította december 3-át a fogyatékkal élők nemzetközi napjává, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékossággal születettek, betegség, baleset vagy katasztrófa következtében sérültté váltak problémáira.
Mint elmondta, mintegy 650 millióra becsülik világszerte a fogyatékkal élők számát, Magyarországon több mint 600 ezer embert tartanak számon, közülük mindössze hatvanezer főt foglalkoztatnak. „Kilencven százalékuknak esélyük sincs arra, hogy megbecsült emberként élhessenek” – hangsúlyozta a főpolgármester, hozzátéve, hogy a 2012-ben létrehozott Fogadj örökbe egy macit alapítvány aukciójának célja, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékossággal élők társadalmi integrációjára.
Tarlós István elmondta: az alapítvány a fővárossal együttműködve 2015-ben, hozzávetőleg 600 négyzetméteren nyithatja meg Magyarország első olyan kulturális térrel is kiegészült kávézóját, ahol a fogyatékkal élőket folyamatosan foglalkoztatnák. A belváros szívében lévő épületben – a tervek szerint – fogyatékkal élők művészeti alkotásait bemutató időszaki kiállítások és tematikus filmfesztiválok is helyet kapnak.
Kárász Róbert, az alapítvány ötletadója és alapítója azt is elmondta, hogy a Maci kávézó és kulturális központ mintegy 70 millió forintból valósulhat meg. A jótékonysági aukció tételei csaknem 13,5 millió forintért keltek el, az összbevétel további félmillió forint felajánlással egészült ki. Húsz magyar híresség plüssmackóját és személyes tárgyait kínálták az árverésen.
A Nobel-díjas Kertész Imre által felajánlott mackó és a Sorstalanság című regényének dedikált példánya az eddigi jótékonysági aukciók legmagasabb értékén, 3,7 millió forintért kelt el. Kétmillió forintért talált gazdára a Paddington című amerikai vígjátékban szereplő maci kicsinyített mása, míg Csukás István plüssállatát és a Süsü a sárkány mese plakátjának dedikált példányát 1,5 millió forintnál ütötték le.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!