A Twitterrel azonosíthatók az egészségileg kockázatos helyzetben lévő közösségek

A nyelvezet elemzésével nem lehet megelőzni a szívrohamot, de fel lehet mérni egy közösség kockázatát.

2015. 01. 23. 19:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Melbourne-i Egyetem és az amerikai Pennsylvaniai Egyetem kutatóinak eredményei szerint az olyan negatív érzelmű szavak, mint a „gyűlöl” és az „unott” ismétlődő előfordulása egy közösség tagjainak Twitter-bejegyzéseiben, összefüggött a szívbetegségek magasabb arányával az adott közösségben, még az olyan tényezők figyelembevétele után is, mint a jövedelem és az iskolai végzettség.

A Psychological Science című folyóirat jövő havi számában megjelenő tanulmány készítői az Egyesült Államok 1300 megyéjéből – ez az ország népességének 88 százalékát lefedi – származó, véletlenszerűen kiválasztott bejegyzéseket vizsgáltak meg. Az eredmények szerint az olyan pozitív töltetű kifejezések, mint a „csodálatos” és a „barátok”, ugyanakkor a szívbetegségek alacsonyabb kockázatával voltak összefüggésben.

A gyűlölködés és a krónikus stressz a szívbetegség ismert rizikófaktorai közé tartoznak. A szakemberek szerint azzal, hogy a Twittert használják a legkockázatosabb helyzetben lévő közösségek azonosítására, jelentősen csökkenthetik a nagyobb volumenű kiértékelések jelenlegi költségeit.

A kutatóknak a Twitter nyelvezetét elemző rendszere sokkal jobban működött annál a modellnél, amely tíz gyakori tényezőt, köztük a dohányzás és az elhízottság arányát figyelembe véve mérte fel, hogy egy adott közösség esetében milyen magas a szívbetegségek előfordulásának kockázata.

A Melbourne-i Egyetemen dolgozó Margaret Kern, a tanulmány vezető szerzője szerint a közösségi média „új határterületet jelent a társadalomtudományi kutatás számára”. Mint azt közleményében aláhúzta: „arra használni a Twittert, hogy belessünk egy közösség kollektív mentális állapotába, hasznos eszköz lehet a járványkutatásban és a közegészségügyi intézkedések hatékonyságának felmérésében is”.

„Nem tudjuk megjósolni, hogy egy közösségen belül hány szívroham fog bekövetkezni egy adott időkereten belül, de a nyelvezet segíthet feltérképezni azokat a helyeket, ahol közbelépésre van szükség” hangsúlyozta Kern.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.