A Szajna jobb partján magasodó épületet 2005-ben zárták be, mert nem felelt meg az egészségügyi és biztonsági előírásoknak. Az ingatlan felújítására irányuló erőfeszítések rendre akadályokba ütköznek: a világ egyik legnagyobb luxusipari társasága, a Louis Vuitton táskákról is ismert LVMH tulajdonában lévő épület egy részére hullámzó üveghomlokzatot álmodott a japán Sanaa tervezőiroda, ám a kritikusok szerint az üvegfal förtelmes látvány lenne a francia főváros szívében.
Az LVMH azt tervezi, hogy ötcsillagos szállodát, irodákat, üzleteket és lakásokat alakít ki a komplexumban. A helyi örökségvédelmi csoportok azonban keresetet nyújtottak be a tervek ellen. Az ügyben illetékes bíróság tavaly májusban érvénytelenítette a felújítási engedélyek egyikét, mondván, hogy az üvegfal „nem illeszkedik” a környező épületek stílusához.
A fellebbviteli bíróság hétfőn helybenhagyta a korábbi döntést, arra hivatkozva, hogy az új épület „nem felel meg azon követelménynek, amely szerint a tervezett változtatásoknak illeszkedniük kell a városi környezethez”. Az LVMH szóvivője szerint a társaság fellebbez és a francia államtanács elé viszi az ügyet.
A La Samaritaine az 1930-as években élte fénykorát. Története 1870-ig nyúlik vissza, amikor egy nyugat-franciaországi utcai árus megnyitotta apró boltját a Szajna partján, majd később felvásárolta a szomszédos épületeket, mígnem az áruház hetvenezer négyzetméteresre duzzadt. A vállalkozás egyre veszteségesebb lett, és 2001-ben az LVMH megvásárolta az ingatlant.
Pár évvel később az épületet be kellett zárni egy rendőrségi jelentés nyomán, amely az egész art deco szerkezet azonnali felújítását rendelte el. A helyreállított áruház 2013-ban nyitotta volna meg a kapuit, ám erre még legalább 2016-ig kell várni.