Szemműtéten esett át egy tengeri hal Nyíregyházán

Nelson bal szeméről távolították el a daganatot.

tt
2015. 02. 12. 12:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nelsonnak elnevezett hal bal szemén észlelték a daganatos elváltozást, amelynek növekedése már az állat életét is veszélyeztette. A daganatot csak a hal szemének teljes eltávolításával lehetett kivenni – olvasható a műtétről az állatkert honlapján közzétett beszámolóban.

A nem mindennapi beavatkozás ideje alatt a hal műtéti altatásban volt, a medence vizébe kevert altatószert úgynevezett nyomásvezérelt szondával áramoltatták a hal kopoltyúján át. A műtét során kivették a daganatos szemet, szövettani vizsgálatokat végeztek, a seb zárását követően pedig kéthetes utókezeléssel biztosították a tökéletes gyógyulást.

 

Az elváltozás súlyosságát jól jellemzi, hogy a felépülés idején a halnak napokig tartott, amíg újra megtanult egyensúlyba kerülni úszás közben. „Azóta Nelson egy nyugodt, biztonságos medencében, békés haltársak között éli mindennapjait” – olvasható az állatkert oldalán.



A császár csattógóhal a Vörös-tenger déli részén, illetve Kelet-Afrikától Új-Kaledóniáig honos, ezenkívül Japán déli részétől északra és Ausztráliától délre is megtalálható. Korall- és sziklazátonyok közelében fordul elő, gyakran barangol például a zátonyok szomszédságában elterülő homoksíkokon és kavicsos foltokon. Mélyebb vizek viszonylag sík fenekéről is került már elő vonóhálós halászat során. Az átlagosan 60 centiméter hosszú halfajta legnagyobb kifogott példánya több mint 32 kilogramm volt. Színe általában vörös vagy rózsaszín, úszói vörösek, kivéve a mellúszókat, melyek rózsaszínűek. Tápláléka halakból, tengeri rákokból és fejlábúakból áll.

A csattogóhal a horgászok kedvelt zsákmányállata, kereskedelmi szempontból fontos szerepet tölt be, ám az Indiai-óceán bizonyos régióiban a nagyméretű példányok ciguatera-mérgezést okoznak. Ez az embereknél általában emésztési és idegrendszeri tüneteket okoz, a hal húsának elfogyasztása esetén hányinger, hányás, hasmenés, fejfájás, zsibbadás, koordinációs zavarok vagy akár hallucináció is felléphet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.