Áttörték a „vasfüggönyt”, és megérkeztek a koalák Budapestre

Az erszényesek végre itt vannak, sőt saját házat kaptak az állatkertben. Közép-Európában még nem járt ilyen állat.

Hat év előkészület, hat ország együttműködése, 660 oldal dokumentáció és 66 millió forint ráfordítás – erre volt szükség ahhoz, hogy a budapesti állatkert bővíteni tudja ausztrál különítményét két koalával. Nur-Nuru-Bin és Vobara érkezése nemcsak azért számít hatalmas dobásnak, mert ilyen állat még sohasem járt Magyarországon, hanem azért is, mert a közép-európai országok sorában mi vagyunk az elsők, akik ki tudtunk lobbizni magunknak koalákat.

A lobbi szó használata itt nem túlzás. Az állatok átszállítását már akkor elkezdték szervezni, amikor még meg sem születtek. 2009-ben kezdődtek meg az előkészületek. Az Ausztrálián kívüli állatkertek koalaprogramját a San Diegó-i Állatkert szervezi, az európai tenyészprogramot pedig a Duisburgi Állatkert koordinálja. Mindkét intézménnyel hosszas egyeztetésekre volt szükség, a végső szót pedig az ausztrál környezetügyi minisztérium mondta ki, mivel a Földön található koalaállománynak ez a szervezet a tulajdonosa. Miután a felek egymás kezébe csaptak, a dokumentumokra pedig rákerült a pecsét, a két koalahím február 24-én leszállhatott Budapesten.

Asha, a kiselefánt születése feleakkora port sem kavart, mint a két koala bemutatása. Az még hagyján, hogy Persányi Miklós főigazgató mellett a teljes magyar sajtóhad és Tarlós István főpolgármester is megjelent. Az eseményen ott volt és beszédet is mondott L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára. E minőségében jelenléte némiképp megmagyarázhatatlan, találgatták is a felvonult újságírók, kislánya mindenesetre repesett az örömtől a Koalaház szalagátvágásán és az állatok megtekintésekor.

Tavaly júliusban át tudtuk adni a pampakifutót, ahol sörényes hangyászok kaptak új otthont. Tudják kinek volt a kedvenc állata a sörényes hangyász? Salvador Dalínak.

(Tarlós István a Koalaház átadóján)

A sajtónak a csütörtök volt a nagy nap, a háttéremberek, jelen esetben a gondozók, állatorvosok viszont hónapok óta végeztek megfeszített munkát. Több európai állatkertben tanulmányozták a koalák mindennapjait, egészségvédelmi tapasztalatokat gyűjtöttek. Eközben Budapesten gőzerővel folyt a Koalaház építése a Parasztudvar helyén, az állatsimogató tőszomszédságában. A házban a két bemutatótermen kívül kialakítottak egy konyhát, egy közlekedőt, egy mérlegelőszobát és egy elkülönítőt is. Természetesen Koalakert is tartozik a házhoz. Az épület tervezője, a magyar gyökerekkel bíró ausztrál, Anthony Gall csinos otthont álmodott Nur-Nuru-Binnek és Vobarának, arról viszont gondoskodnia kellett, hogy fallal válasszák el őket egymástól, mert nem rajonganak egymásért – ez egyébként minden koalahímre jellemző. Az építész – ha nem lódított a megnyitón – elmondása szerint már ötéves korában simogatott koalát. Ez viszont vélhetően lódítás: az állat már akkor arról beszélt neki, hogy be kellene mutatkozniuk Magyarországon.

A mintegy háromezer európai állatkertből mindössze nyolcnak volt koalája, Budapest a kilencedik a sorban. Összesen negyvenegy állat él a kontinensen üvegfal mögött, Ausztráliában pedig a korábbi több millió példányból mára alig százezer maradt.

Bár a gondozók ölében nyugodtnak tűntek az állatok, nem szeretik, ha sokat foglalkoznak velük, jól megvannak magukban. A táplálkozásuk megszervezése felettébb bonyolult, és a többi állatéhoz mérve rendkívül költséges. Szinte kizárólag az eukaliptuszfa levelét rágcsálják, napi félkilós adagjukat négy-hat étkezésre osztják be. A növénynek nagyon magas víztartalma van, emiatt inniuk kevesebbet kell, viszont az eukaliptuszlevél tartalmaz vegyi anyagokat, így a koalán kívül más állat nem is igen eszi meg. A megemésztése különleges szervezetet igényel, emiatt a koaláknak van a leghosszabb vakbelük – két és fél méter – az emlősök között.

A 19. század végén, 20. század elején szinte megoldhatatlan gondot jelentett a koalák etetése, Európában ugyanis nem honos az eukaliptusz, és emiatt rövid ideig tudták életben tartani fogságban az állatokat. A növényt az Egyesült Államokban kezdték el először ültetni Ausztrálián kívül, nem véletlen, hogy San Diegóban sikerült először szaporítani a koalákat őshazájuktól távol.

Budapestre a DHL-nek köszönhetően repülőn érkezik a takarmány eukaliptusz, mégpedig rapid módon: a megrendelést követően fél nappal már a Koalaház hűtőkamrájában van a csemege. Ha valami közbejönne, ideig-óráig az állatkertben most kialakított sátorban nevelt eukaliptuszfák is rendelkezésre állnak. A magyar szállítmányt az angliai Devon megye ültetvényén termesztik, és innen szállítják a kontinens több állatkertjébe, köztük hozzánk is. Az ár nem csekély: előzetes kalkuláció szerint kilencmillió forintot kell érte fizetni évente, ami azt jelenti, hogy Nur-Nuru-Bin és Vobara élelmezése a legköltségesebb a Fővárosi Állat- és Növénykert mintegy tízezernyi lakójáé közül. Ezenfelül Budapestnek még le kell rónia ötezer dollárt a San Diegó-i intézménynek, ami a vadonbeli koalák védelmére létrehozott programra megy. Ehhez képest örömhír, hogy a két példányt ingyen kaptuk a belgiumi Mechelen Planckendael állatkertjéből és a németországi Duisburgi Állatkerttől.

A folyamatos vakuzás és fényképezőkattogtatás, úgy tűnik, ellentétes hatást váltott ki a bemutatón, a két budapesti koala kora délután álomra hajtotta a fejét. A hírek szerint egyre jobban megszokják helyüket, most már szívesen lemásznak a földre, és lassan belakják a Koalaházat. Ha minden jól megy, az európai tenyészprogram keretében akár nemsokára társat is kaphatnak, hiszen elérték a hároméves kort, és ivaréretté váltak.

A koala első magyar nyelvű említése az 1841-es Állat-ország című Georges Cuvier-kötetben található. A fordító ekkor a hamvas csút elnevezést is használta az állatra, de ez leginkább a nyelvújítás neológ ágának „elhajlása” volt. A Brehm-féle Állatok világában a koála is előfordul megnevezésként. A korábban elterjedt erszényes medve vagy koalamackó használata helytelen, a fajnak rokonság szempontjából semmi köze a medvéhez. A kúszóerszényes-szerűek rendjébe tartoznak, legközelebbi rokonuk a vombat, mely 2011 óta a budapesti állatkertben is látható. A koala legsűrűbben Ausztrália keleti és délkeleti felében fordul elő. Három alfaja ismert: az új-dél-walesi, a victoriai és a queenslandi.

Vobara és Nur-Nuru-Bin utóbbi alfajhoz tartozik. Az állat átlagos testtömege 4 és 15 kilogramm között mozog. A budapesti koalák esetében a főgondozó a jelenlegi 6-7 kilogramm megtartásával már elégedett lenne. Testtömegével arányban a koalának van a legkisebb agya az emlősök között, 60 százalékkal kisebb, mint egy átlagos erszényesnek. Emiatt nem is túl eszes: ha például nem a gallyakról kell leennie az eukaliptuszleveleket, hanem tányéron nyújtják át neki, fel sem ismeri a táplálékát. A hallása és a szaglása jobb, mint az emberé, a látása gyengébb. Naponta akár 20 órát is alvással tölt, inkább éjszaka aktív. Általában egy-két utódot szül, vemhességi időszaka 33-35 nap.

A vadon élő egyedek átlagosan 10-12 évig élnek, a fogságban élő legidősebb koala egy brisbane-i nőstény, aki 22 éves.