Megint kitört Calbuco

Ismét kitört a chilei Calbuco vulkán csütörtökön, az utóbbi hét napban immár harmadszor.

2015. 04. 30. 21:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tűzhányó csütörtökön ismét füst- és hamufelhőt lövellt ki magából. Helyszíni beszámolók szerint az egyik, nagyjából 4 kilométer magas kilövellés fehér hamuréteggel borította be a környező településeket.

„Az utóbbi kitörés jóval kisebb, mint a másik kettő volt” – mondta Mahmud Aleuy chilei belügyminiszter-helyettes. Tájékoztatása szerint 2500 embert evakuálnak az újabb kitörés miatt, amely Chilében és Argentínában is fennakadásokat okozott a légi közlekedésben.

Az előzőleg 44 éven át alvó vulkán múlt heti kitörése következtében mintegy 4500 ember kényszerült lakóhelye elhagyására. A Calbuco környékén több lakóház és iskolaépület is összeomlott a hamu súlya alatt.

Az ország déli részében, a fővárostól 1300 kilométerre délre található tűzhányó múlt szerdán váratlanul lépett működésbe, kitörésének semmilyen előjele nem volt. A Calbuco legutóbb 1961-ben tört ki, a kitörés hat hétig tartott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.