Egyre gyakoribbak a nagy ivászatok

Noha a lakosság körében visszaesett, a 18 éven aluliak körében jelentősen nőtt az alkoholfogyasztás.

2015. 05. 12. 20:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mutatók szerint a 34 OECD-tagországban 2,5 százalékkal esett vissza az éves átlagos alkoholfogyasztás mértéke az elmúlt húsz évben, ami 9,1 liternyi tiszta alkoholt jelent fejenként. Számos dél- és közép-európai országban, ahol korábban nagyon magas volt az alkoholfogyasztás, csökkent, míg több észak- és közép-európai országban – például Észtország, Norvégia és Lengyelország – nőtt.

A jelentés szerint ugyanakkor drasztikusan megnőtt a veszélyes nagy ivászatok gyakorisága a fiatalok körében, a fogyasztás arányát és mennyiségét tekintve egyaránt.

Az OECD szerint a fiatalok rohamszerű ivászatai „közegészségügyi és társadalmi szempontból is jelentős aggodalomra” adnak okot, mivel a gyerekek egyre fiatalabb korban ismerkednek meg az italozással. A túlzott mértékű alkoholfogyasztás ma már több halálesetért felelős világszerte, mint a HIV, az AIDS, az erőszak és a tuberkulózis együttvéve.

A 2000-es években a 15 éves és annál fiatalabb fiúk körében 30 százalékról 43 százalékra nőtt azok aránya, akik már megtapasztalták a részegséget, míg a lányoknál ugyanez az arány 26 százalékról 41 százalékra növekedett.

Az elmúlt húsz évben Kanadában, Németországban és Olaszországban is gyakoribbá váltak a rendszeres nagy ivászatok – ez heti egyszeri alkalommal öt vagy több szeszes ital gyors egymásutánban való elfogyasztását jelenti – a fiatal felnőttek körében, míg Franciaországban a férfiak, Új-Zélandon a nők körében vált népszerűvé a féktelen ivászat.

Az Egyesült Államok tekintetében egymásnak ellentmondó adatok születtek a fiatalok nagy ivászatairól. Angliában és Írországban csökkent a fiatalok féktelen italozásainak aránya a vizsgált időszakban.

A 2012-es adatok alapján Észtországban, Ausztriában és Franciaországban a legmagasabb a felnőttek alkoholfogyasztásának mértéke – ez éves szinten nagyjából 12 litert jelent fejenként –, majd Írország, Csehország, Luxemburg és Magyarország következik a sorban.

A jelentés szerint a legtöbb alkoholt a népesség legtöbbet ivó 20 százaléka fogyasztja, Magyarországon például a legtöbbet ivó 20 százalék a teljes alkoholfogyasztás 90 százalékát. A jelentés szerint négyötödük esetében csökkenne a túlzott mértékű alkoholfogyasztásból eredő elhalálozás kockázata, ha heti egy egységgel – egy kis pohár borral – kevesebbet fogyasztatnának.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.