Tizenhetedik századi nemesasszony „múmiájára” bukkantak

A rendkívül jó állapotban lévő maradványok a rennes-i kolostorból kerültek elő.

2015. 06. 02. 20:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ólomszarkofágba zárt, apácaruhába öltöztetett, 1,45 méteres magas holttest, amelyet 2014 márciusában találtak meg a Szent József-kolostor kápolnájában, feltehetően az 1656-ban 60 éves korában elhunyt Louise de Quengo maradványa. Az asszony egy magas rangú breton nemes, Touissant de Perrien özvegye volt, akinek a szívét a közelben találták meg eltemetve – mondták el újságíróknak kedden régészek.

A koporsót Rennes város új kongresszusi központjának építkezésén találták. A kolostorban több más 17. századi ólomkoporsót is találtak – valamint 800 más sírt –, de azokban csak csontvázak voltak.

Louise de Quengo maradványát két alkalommal is testszkennerrel vizsgálták meg és felboncolták. „Louise egyik meglepetést a másik után okozta” – mondta Fabrice Dedouit toulouse-i röntgenorvos és törvényszéki orvosszakértő. A vizsgálatok során „nagy mennyiségű vesekövet” és „mellhártya-letapadást” találtak, és hajdan a szívét is eltávolították, „valóságos sebészeti szakszerűséggel”.

A ruhákat restaurálják és kiállítják. A holttestet pedig néhány hónap múlva újratemetik Rennes-ben.

Az özvegy, aki a korabeli szokások szerint a kolostorban élt élete végén, egyszerű ruházatot viselt: ujjatlan köpenyt, darócruhát, vászoninget, lábán parafatalpú papucsot és gyapjúnadrágot. Arcát szemfödő takarta, két sapka és egy főkötő volt a fején.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.