A megtestesülés célja

Ternyák Csaba egri érsek szerint meghívást kaptunk arra, hogy a keresztség által az isteni természet részesei legyünk.

– Miben rejlik Jézus születésének misztériuma?
– Keresztény hitünk tanítása szerint Jézus Krisztusban az Isten azért lett emberré, hogy megváltson bennünket a bűneinktől, és Isten irántunk való szeretetét konkrét módon megmutassa nekünk. Azzal, hogy Isten emberré lett, nem veszítette el istenségét sem. Jézus Krisztus egyszerre valóságos Isten és valóságos ember. A megtestesülés végső célja pedig az ember üdvössége. Isten olyan értékesnek tartja az embert, hogy képes volt nemcsak megszületni, hanem meghalni is értünk. Feltámadása után úgy él tovább a mennyben, hogy magával vitte sebhelyeit, magával vitte emberségünket az istenségbe. Új utat nyitott az embernek, aki általa meghívást kapott az isteni életre. Megható Isten alázata vagy gyengesége, amely nemcsak a karácsonyi történetben érhető tetten, hanem abban is, hogy Isten ma sem erőlteti magát az emberre. Ami Isten misztériumában engem személy szerint különösen nagy csodálattal tölt el, hogy annyira hosszan tűrő, és nem él vissza a hatalmával. Sőt, szinte bújócskát játszik az emberrel. Elrejti magát alkotásaiban, a teremtett világban, és amikor azt hisszük, hogy már értjük vagy megtapinthatjuk, mint hitetlen Tamás apostol, akkor elrejtőzik előlünk. Soha nem tárja fel magát a teljes valóságában, képtelenek is lennénk befogadni vagy megérteni, annyival több nálunk. Értelmünkkel eljuthatunk megismerése egy bizonyos szintjéig, legtöbbet azonban a hit által tudunk megragadni belőle. Az V. században élt Nagy Szent Leó pápa egyik karácsonyi beszédében, amikor rácsodálkozik Isten nagyságára, arra figyelmeztet, hogy mi, emberek is ismerjük fel nagy méltóságunkat. Azzal, hogy az Isten ember lett, meghívást kaptunk arra, hogy a keresztség által az isteni természet részesei legyünk. Az ember karácsonykor újra ráeszmélhet arra, hogy ami igazán értékes és maradandó bennünk, az nem más, mint a halhatatlan lélek, általa többek vagyunk a körülöttünk lévő világtól.

– Ezért érzi ezt az ünnepet magához a legközelebb állónak a ma embere?
– Valószínűleg ezt nem mindenki gondolja így végig, viszont ösztönösen is ráérzünk arra, ha valaki szeret bennünket. Az ember fogékony Istenre. Az igazság és a szépség is kéz a kézben járnak. Van, akit az ünnep tartalmának szépsége, mást a benne rejlő igazság mélysége, az esemény lényege vagy drámaisága érint meg. Nem feledkezhetünk meg az ünnep családi jellegéről sem. A karácsonyi történet magával ragad bennünket. A körülmények egyszerűsége, a szegénység és kiszolgáltatottság drámaisága, egy kisgyermek gyengédsége és gyengesége még a legkérgesebb szívű embert is megindítja.

– Szeretjük mi annyira Istent, mint amennyire ő szeret minket?
– Nincs olyan ember, aki erre képes lenne. Isten maga a szeretet, mi pedig nem tudunk teljesen tisztán szeretni. Emberi módon szeretjük Istent is, amihez keveredik mindig némi önzés vagy számítás.

– Ha a karácsonyi estékre visszagondol, milyen kedves emlék jut eszébe gyermekkorából?
– Abban az időben a szokásos ajándékot a könyv jelentette. Mindig nagy izgalommal vártam, milyen olvasmányt kapok. Amikor kicsomagoltam, azonnal el is kezdtem olvasni az új könyveket. Nagyon szerettem Gárdonyi és Verne regényeit. Szívesen visszaemlékszem még a templomi pásztorjátékokra. A mi egyházközségünkben az volt a szokás, hogy karácsony délutánján a zsúfolásig megtelt templomban mi, gyerekek adtunk elő egy pásztorjátékot. Egyszer pásztort alakítottam, máskor Szent Józsefet; ezek a felkészülések és előadások nagyon emlékezetesek maradtak számomra.

– Érdekes, hogy megtelt a templomuk, hiszen akkoriban az ország legtöbb részén nem volt olyan egyszerű megünnepelni az Isten házában Jézus születésének ünnepét. Emlékei szerint mennyire engedték a szocializmus évtizedeiben, hogy az emberek megéljék a hitüket?
– Fertőszentmiklóson, ahol születtem, mindig tele volt a templom, természetesnek számított, hogy az emberek templomba jártak, hogy az iskolában volt hittanóra, amelyre a plébános reverendában érkezett. A mi településünk húsz kilométerre fekszik az osztrák határtól, valószínűleg az akkori rendszer emiatt is tűrte el, hogy a szín katolikus faluban komoly hitélet folyjon. Persze édesanyámat próbálták lebeszélni a pedagógusok a hittanbeíratásnál, de nem jártak sikerrel.

– Mindezek ellenére abban bizonyára egyetértünk, hogy most sokkal könnyebb a dolgunk, mint a rendszerváltoztatás előtti érában, mégis, mintha inkább eltávolodnánk Istentől, mint közelednénk felé.
– Embere válogatja. A templomba járási szokások és a szentségekhez járulás sok mindenről árulkodnak, mégis rendkívül nehéz objektívan felmérni, ki és milyen távol vagy közel van Istenhez. Soha nem tudható, hogy egy ember szíve mélyén mi játszódik le, amikor csak Isten és ő vannak kettesben. Igaz, van, aki kerüli ezeket a lehetőségeket, és ritkán kerül olyan helyzetbe, amikor Istennel négyszemközt lehetne. Érzi ugyan a szíve mélyén, hogy Isten ott kopogtat egy belső ajtónál, de fél beengedni, fogalma sincs, mit kellene tennie. Mivel torz és hiányos az istenképe, attól fél, hogy felforgatná az életét. Nem ő a hibás miatta, hiszen sok kortársunknak soha nem hirdettük még az evangéliumot, vagy éppen rosszul, ellenszenvesen tettük.

– Ebben egyetértünk, de épp az a kérdés: miért nem gondolkodunk el mindezen, miközben Európa egyre inkább szekularizálódik?
– Ezt a kérdést megközelíthetjük egy egész kontinens szintjén is, hiszen a nagy folyamatokból az ember csak tudatosan képes kívül maradni, a választ azonban nem lehet a kontinens szintjén megadni, hanem kinek-kinek a saját életében. Lehet halogatni a végső kérdésekre adandó személyes válaszainkat, de ez veszélyekkel jár. A szekularizált jóléti társadalom válaszai csak addig helytállók, amíg nincsenek nagy megrázkódtatások. Mi történik viszont akkor, amikor valakit csalódás ér vagy elveszíti egy szeretett hozzátartozóját? Talál-e az ember biztos fogódzót? Ilyenkor nehéz kitérni az élet értelmét fürkésző, vagy a túlvilágra vonatkozó kérdések elől. A Gulagon raboskodók összeállítottak egy túlélési szabályzatot. Ennek az utolsó pontja azt tartalmazta, hogy aki hisz, annak könnyebb kitartani. Úgy hiszem, Isten a történelmi eseményeken keresztül lassan, türelemmel szólítgatja az embert. Egyéni életünk eseményeit is értelmezhetjük jeladásként. Olyanok, mint a szemafor jelzései: zöld, sárga, piros. Lehet, hogy sorra megyünk át a pirosokon, mert azt hisszük, nem jön keresztbe senki. Azt gondoljuk, mindent megtehetünk, aztán egyszer jön egy „koccanás”, esetleg egy „súlyos baleset”, ami az embert elgondolkodtatja. Hiszem, Isten úgy irányítja az életünket, hogy mindenkinek lehetőséget ad arra, egyszer „bemenjen az ő utcájába”, ahol elbeszélgethet vele.

– Megálljon a sárgánál?
– Pontosan. Isten elől nem tudunk kitérni. Persze tévedés lenne ezt a megfogalmazást úgy értelmezni, mintha ő egy büntető közlekedési rendőr lenne, ráadásul olyan, aki éppen arra vár, hol szegem meg a szabályait és akkor azonnal, könyörtelenül lecsap. Isten nem rosszindulatú. Nem azért küld jeleket, mert csapdát akar állítani nekünk, hanem azért, hogy a szakadék szélén is megmentsen bennünket, vagy inkább az eredeti képnél maradva, egy „frontális ütközésnél” kihúzzon a lángoló autóból.

– Területileg az egri a legnagyobb honi egyházmegye, a hívek számát tekintve pedig a második, azaz vehetjük reprezentatívnak, ha arról kérdezem: tapasztalata alapján mennyire igénylik a hívek az egyház iránymutatását a mindennapokban, közéleti, politikai kérdésekben?
– Az egyház társadalmi tanítása eligazítást ad alapvető kérdésekben, amelyek a társadalmi igazságosságot szabályozzák. A témakörnek jelentős irodalma is van. A pápák a XIX. század második felétől rendszeresen foglalkoznak vele, számos kiváló enciklika született. A püspöki konferencia is szokott időről időre útmutatást adni különféle társadalmi, közéleti kérdésekben. Legjelentősebb és legsikeresebb dokumentumunk az Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél volt. Hasonlóan pozitív fogadtatása volt a Felelősségünk a teremtett világért írásnak is.

– Konkrétabb leszek: egy győri plébános a menekültkvóta ellen aláírást gyűjtő fideszes standokhoz küldte a híveket. Ugyanakkor a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke lapunk hasábjain azt nyilatkozta: politikai pártokat a papság nem támogathat.
– Nem emlékszem arra, hogy konkrét pártpolitikai kérdésben valaki is tanácsot kért volna tőlem.

– Jelen kell lenni az egyháznak a médiában?
– Természetesen! Ahogy az egyház szinte minden településen jelen van a közösségei által, úgy ott van a helye a médiában is. Talán nem szerénytelenség, ha azt mondom, hogy a templomok körül mindenütt élő közösségek jöttek létre, és ezek nagyban hozzájárulnak a helyi társadalmak fejlődéséhez. Az egyház rendelkezik saját médiával is, e csatornákon keresztül tudunk kommunikálni a híveinkkel, illetve tudunk ablakot nyitni a világra azok felé, akik az egyház peremén élnek, megkeresztelkedtek, de nem tartják a kapcsolatot az egyházzal. Ezért fontos, hogy a média hiteles képet közvetítsen az egyházról.

– Van olyan médium, amelynél nincs hitelesebb, lévén a közösségi portálokat maguk a tagok „szerkesztik”. Mit szól ahhoz, hogy a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye új püspöke, Palánki Ferenc a Facebookon keresztül ad tanácsot híveknek?
– Csodálattal tekintek a püspök úrra, hogy jut erre is energiája és ideje. Persze tudom, e jelenlét hatásfoka nem elhanyagolható. Magam szintén használom az internetet, sőt ha elutazom, mindig magammal viszem az iPadem, azon keresztül olvashatom a levelezésemet, és rá tudok nézni a hírekre is.

– Hogy látja, mennyi időt vesz el a kibertér a hívektől, a családoktól?
– Úgy gondolom, a kelleténél sokkal többet. Olvastunk mindannyian erre vonatkozó elég riasztó statisztikákat.

– Rejthet ez veszélyeket?
– Tudjuk, hogy különösen a fiatalokra leselkednek ilyen veszélyek, akik olykor meggondolatlanul megosztanak olyan információkat és fényképeket saját magukról, családjukról vagy barátaikról, amelyek később kiszolgáltatottá tehetik őket. A szülőknek, az iskolának és persze a lelkipásztoroknak is vannak feladataik abban, hogy a helyes használatra segítsék őket. A másik veszély az, ha a közösségi oldal a kapcsolattartás preferált formájává válik. Olykor látok fiatalokat, akik együtt sétálnak, vagy egymás mellett ülnek egy padon, és ahelyett, hogy beszélgetnének, mindegyik a telefonjával van elfoglalva.

– A jövő év Szent Márton-év lesz. Milyen feladatok várnak a katolikus egyházra, az egri egyházmegyére, önre, aki bencés diákként megtapasztalhatta, mennyire tiszteli a rend a szentet?
– Ez a tematikus év már megkezdődött Szent Márton ünnepével. Magyar és katolikus identitásunk része ő, aki évszázadokkal eleink bejövetele előtt született Savariában, a mai Szombathelyen. Mi azonban a magunkénak tartjuk őt, hiszen ő is Pannónia szülötte. Az év során a legfőbb esemény – amelyről ugyan még nem született döntés – Ferenc pápa látogatása lehet. Ezenkívül Szombathelyen és Pannonhalmán számos ünnepség és konferencia lesz a jubileumi év kapcsán. A mi egyházmegyénkben több Szent Mártonról elnevezett település, illetve templom áll, ezek közül többet is meglátogatok majd az év során, hogy részt vegyek a közösségek ünnepein. E hetekben megkezdődött az irgalmasság rendkívüli szentéve, amely gyakorlatilag az egész jövő évnek lelki irányt szab, nemcsak nálunk, hanem az egész világegyházban. Amikor Isten irgalmasságáról elmélkedünk, magunk is új lendületet kapunk ahhoz, hogy a hétköznapjainkban egymás iránt irgalommal legyünk.