Gondos mérlegelés után a bank úgy határozott, hogy a várható hatások összessége ellensúlyozza az esetleges károkozást – nyilatkozta a brit jegybank, a Bank of England szóvivője néhány nappal ezelőtt. Tűnjék bármennyire is mellébeszélésnek ez a nyilatkozat, az ügy, ami miatt a banknak nyilatkoznia kellett, még sokkalta abszurdabb. Nagy-Britanniában új „papír” pénzeket vezetnek be. Lecserélték a ötfontost, aztán a tíz-, később pedig a húszfontos bankjegy következik. Bár a köznyelv papírpénznek hívja a bankjegyeket, az új címletek – Anglia történetében először – már nem papírból, hanem műanyagból készülnek. Ez nem lenne gond, csakhogy néhány hónapja elterjedt, hogy a gyártáshoz használt műanyag – nyomokban – faggyút is tartalmaz. A faggyút marhazsírból gyártják, és ez elég is volt a mindenféle állati eredetű terméket elutasító vegánok tiltakozásához.
Online petíció indult, amire pillanatok alatt össze is jött több mint 130 ezer aláírás. Az aláírók azt követelték a jegybanktól, hogy vonja be a már legyártott sok millió bankjegyet (amelyeken egyébként Winston Churchill képe látható), és gyártsanak helyette garantáltan állatmentes újakat. Voltak vegán üzletek, amelyek bejelentették, hogy nem fogják elfogadni a számukra tisztátalan pénzeket a vásárlóktól. Erre a petícióra volt kénytelen a Bank of England reagálni a fenti nyilatkozattal.
A Vice.com vette a fáradságot, hogy kiszámolja, mégis hány tehén életébe kerül a temérdek, mintegy 329 millió darab legyártott ötfontos elkészítése. Mindez annyira szürreális, hogy kénytelek vagyunk belemenni a részletekbe. Eszerint a kémiai szaknyelvben a „nyomokban” jelenlévő összetevő azt jelenti, hogy a teljes minta tömegének legfeljebb 0,01 százalékát adja. Minthogy egy ötfontos tömege 0,7 gramm, ebben legfeljebb 0,00007 gramm faggyú lehet. Ha ezt beszorozzuk a 329 millió darab bankjeggyel, kiderül, hogy összesen 23 kilogramm faggyút használt fel a műanyagot gyártó üzem. Na most, egy marha átlagos testsúlya 910 kilogramm, míg átlagos testzsírszázaléka 25 százalék. Ebből kijön, hogy egy szarvasmarha átlagosan 227,5 kilogramm zsírt tartalmaz. Ennek nagy része az emberi fogyasztásra szánt termékekbe kerül, de nagyjából 17 százalékából, 40 kilogrammból faggyú készül. Tehát az összes ötfontos elkészítéséhez nagyjából egy fél tehén szükségeltetett.