A cukorral komoly gond, hogy nem eredményez azonnali káros következményeket, szemben például az alkohollal, amely – egyebek mellett – másnaposságot okoz. Emiatt az agy is nehezebben ismeri fel a túlzott cukorfogyasztás káros következményeit. Másrészt utóbbit a társadalom is jobban elfogadja: míg nem elítélendő dolog, ha valaki megeszik egy kiló csokoládét, addig az igen, ha valaki rengeteget iszik, és az utcán fetreng. Pedig hosszabb távon a két dolog ugyanolyan káros: mindkettő jelentősen rövidítheti az élettartamot, csak az egyik vége májcirrózis lehet, a másiké a cukorbetegség.
A kémiai hátteret az adja, hogy ha olyasmit teszünk, ami biológiailag hasznos és fontos – ilyen volt régen a cukor fogyasztása –, az agy jutalmazó rendszere aktiválódik, és ez dopaminfelszabadulással jár. Ez okoz örömöt, eufóriaérzést. A cukor tehát evolúciós okok miatt közvetít az agy számára pozitív érzést, stimulálja a jutalmazó rendszert, jelezve az elmének, hogy a fogyasztása jó dolog.
Topál József kiemeli: ezek a biológiai visszacsatolások már az emberré válás kezdetei óta adottak, az agy jutalmazó rendszerét sokféleképpen lehet stimulálni, egy részük pedig tanulható. Például az aszkéták, akik egész életük során éheznek és elmélkednek, a külső szemlélő számára szenvedéssel járó dolgokat művelnek, a legtöbb esetben eljutnak odáig, hogy jutalmazó rendszerüket e meglepő dolgok aktiválják. Vagyis adott esetben az önmegtagadás vagy az elmélkedés. Mindez nem klasszikus tanulási folyamat eredményeként alakul így, hanem idegrendszeri tanulási folyamatok következtében.
– Mi, emberek bármilyen függőséget könnyen kialakítunk. Ez a hátránya annak, hogy túl bonyolult az idegrendszerünk, komplex az agyunk. Addikcióink emiatt jönnek létre sokkal könnyebben, mint például egy kutya, egy csimpánz vagy egy elefánt esetében. A helyzetet nehezíti, hogy könnyen rátalálunk arra is, mivel tudjuk a jutalmazó rendszerünket stimulálni. Ez lehet olyan káros tevékenység is, mint a drogfogyasztás, de lehet akár a kocogás is, ami egészséges. Viszont a futás és a mozgás öröme ugyanúgy függőséget okozhat, a jutalmazó rendszer ugyanúgy igényt tarthat rá. A mechanizmus egy és ugyanaz, a hatás más – magyarázza a kutató. Hasonló a helyzet a kávéval, a teával, a kakaóval is, amelyeknél nemcsak a kémiai anyagok okoznak addikciót, hanem a hozzájuk kapcsolódó rituálé is. Azaz nem mindegy, hogy a kávét hogyan isszák meg: akik szertartásosan kávéznak, azoknál az ugyanolyan fontos, mint az élénkítő hatás.
