Még el sem csitultak a kanyarójárvánnyal kapcsolatos hírek, de az oltásellenesség kapcsán máris újabb betegség neve került elő. Szerencsére nem itthon, hanem a tengerentúlon: a szamárköhögés átoltottsága a legfelkapottabb Los Angeles-i iskolákban Dél-Szudán szintjére süllyedt.
A betegség néhány éve kezdett járványszerűvé válni az Egyesült Államokban, aminek oka egyebek mellett a szülők oltásellenességében keresendő. Mindez azt követően, hogy a kórt néhány évtized alatt visszaszorították: az Egyesült Államokban az 1940-es években vezették be a szamárköhögés elleni oltást, a gyakorisága jelentősen csökkent, a nyolcvanas évekre szinte föl is számolták. Kaliforniában ez ma már a múlt, az oltatlan gyerekek körében a betegség újra terjed.
Ma az Egyesült Államokban ugyanaz történik, ami az Egyesült Királyságban 1980 környékén. – Ott az oltást 1957-ben vezették be, a betegség gyakorisága egyből jelentősen csökkent. Változás 1975-ben történt, amikor felvetődött annak gyanúja, hogy a vakcina neurológiai károsodást okozhat – mondja Ferenci Tamás orvosbiológiai mérnök, klinikai biostatisztikus, az Óbudai Egyetem adjunktusa. Hozzáteszi, hogy az akkor használt oltóanyag valóban kevésbé volt biztonságos, mint a mai, de az ártalmasságáról szóló rémhírek erősen túlzóak voltak. Mégis elérték azt, hogy az országos átoltottság 80 százalékosról 30 százalékosra csökkenjen a hetvenes évek végére. Két évben is akkora járvány tört ki, amekkorára csak az ötvenes években, a védőoltás bevezetése előtt volt példa. A helyzet rendeződött, az átoltottság újra magasabb, bár a betegség aktuális előretörése a briteket is érinti.
Magyarországon a szamárköhögés elleni oltást 1954-ben vezették be, a betegség igen súlyos járványügyi szakaszában: az előtte lévő évben több mint 50 ezer megbetegedés történt. A vakcinázás megkezdése után az előfordulása drámaian visszaesett, majd lényegében el is tűnt Magyarországról. A kór megszűnéséről azonban még ma is túlzás lenne beszélni, ugyanis a korábban említett új oltóanyag kevesebb mellékhatásának az az ára, hogy kevésbé is ad robusztus immunitást: idővel érzékelhetően gyengülhet a védelem, így serdülők és felnőttek áteshetnek a betegségen. Viszont ilyenkor a szamárköhögés jóval enyhébb lefolyású – szemben a csecsemőkorival, amelynél a kórkép modern ellátás mellett sem elhanyagolható halálozási kockázattal jár. Felnőttkorban a betegség egyetlen tünete akár az elhúzódó köhögés is lehet, a kórt pedig nem is diagnosztizálják. A veszélye sokkal inkább az, hogy a fertőzést a felnőttől egy még oltatlan csecsemő kapja el – emiatt is ajánlják azt, hogy a gyereket tervező szülők, illetve a kicsivel érintkező nagyszülők, rokonok még időben oltassák magukat újra.
A szamárköhögés elleni oltóanyagnak egy másik baja is van: a jelenleg használatban lévő oltóanyagok közül ennél kivételes módon nem teljesen alaptalanok azok az aggodalmak, hogy a kórokozó ellen tud állni neki. – Amikor valami ellen elkezdünk oltani, szelekciós nyomás jelentkezik. Ilyenkor az adott kórokozó hátrányba kerül, nehezebben terjed, ez segítheti „rezisztensebb” változatok kialakulását, ha pedig több típusa is van, akkor az oltásban nem szereplők előtérbe kerülhetnek – mondja Ferenci Tamás. Ez utóbbit a pneumococcus elleni oltás kapcsán egyértelműen le is írták, ám az oltásban szereplő veszélyes törzsek visszaszorulása sokkal nagyobb előnyt jelent, mint az oltásban nem szereplő, veszélytelenebb törzsek okozta betegségek megszaporodása. Más oltásoknál szerencsére nincs ilyen probléma.
Azt, hogy az átoltottság mennyire sokat nyomhat a latban, jól mutatja a járványos gyermekbénulás szinte teljes eltűnése a föld színéről. A XX. század elején és közepén rettegett betegség az ellene védelmet jelentő oltóanyagok kifejlesztésével szinte azonnal el is tűnt a legtöbb országból. Vírusát 1908-ban találta meg Karl Landsteiner és Erwin Popper bécsi orvos, az első vakcinakísérletek pedig az Egyesült Államokban történtek az 1930-as években, de nem voltak túl sikeresek. Az áttörés 1949-ben jött el, amikor a vírust először sikerült nem idegi emberi szöveten szaporítani: a kidolgozásáért Thomas H. Weller, John F. Enders és Frederick C. Robbins orvostudományi Nobel-díjat kapott 1954-ben. Ez tette lehetővé, hogy elkészüljenek a ma is használatos vakcinák, először Jonas Salké, amely inaktivált oltóanyag volt, azaz elölt vírust tartalmazott.
– A kór rettegettsége ellenére elég ritka betegség volt, nem a gyakorisága, hanem a szövődményei miatt féltek tőle. Az oltás működőképességének ellenőrzése épp a szórványos előfordulás miatt volt nehéz, ahhoz ugyanis, hogy ilyen betegségeknél vizsgálatokat lehessen folytatni, hatalmas mintanagyság szükséges. Nem ezreket, hanem százezreket kellett bevonni a kutatásba, azóta is ez a világtörténelem legnagyobb gyógyszervizsgálata. Végül majdnem kétmillió gyerek vett részt benne – emeli ki a biostatisztikus.
A vizsgálat volumenét jelzi az is, hogy az ötvenes években egy közvélemény-kutatás szerint az Egyesült Államokban többen tudtak arról, hogy épp a gyerekbénulás elleni oltás hatékonyságát vizsgálják, mint ahányan meg tudták mondani az elnök teljes nevét. Kifejlesztését követően ez volt az első széles közben használatba vett járványos gyermekbénulás elleni oltás, ennek köszönhetően pedig az évi 30 ezer fölötti egyesült államokbeli esetszám néhány ezerre csökkent az ötvenes évek végére és néhány százra a hatvanas évek elejére. A helyzet az oltás bevezetésekor minden országban hasonló volt, és ha minden jól megy, a gyerekbénulás – a fekete himlőhöz hasonlóan – néhány év múlva a föld színéről is eltűnik. Tavaly például kevesebb mint 50 eset fordult elő az egész világon, az idén eddig 5-öt regisztráltak.
A fekete himlő felszámolása a hetvenes-nyolcvanas évekre fejeződött be. Az Egészségügyi Világszervezet az 1960-as években kampányba kezdett, az oltások szisztematikus alkalmazásával pedig viszonylag gyorsan, tíz év alatt sikerült végleg felszámolni. Az utolsó természetes – nem laboratóriumi balesetből származó – fertőzés 1977-ben fordult elő, 1978 óta pedig senki nem betegedett meg fekete himlőben. A kór még 1960 és 1969 között is több mint kétmillió embert ölt meg évente, becslések szerint pedig csak a XX. században félmilliárd emberéletet követelt.
A világot az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1980-ban nyilvánította himlőmentesnek, a vírusát ma már csak két laborban tárolják: az egyik az egyesült államokbeli CDC, a másik az oroszországi Vector Intézet. A WHO elhatározta azt is, hogy a mintákat megsemmisítik, de erre máig nem került sor, a kitűzött dátumot mindig eltolták, végül a határidőt meghosszabbították határozatlan időre. Ennek egyik oka – az egy faj szándékos megsemmisítése fölötti filozófiai aggályokon túl –, hogy a terrorcselekmények és a bioterrorizmus veszélye miatt a vírust kutatási célból továbbra is fenn kell tartani. Új oltóanyag kidolgozása, új gyógyszerek megalkotása miatt lehet hasznos, de a vírus DNS-állományának szekvenálása, a törzsek karakterizálása miatt is fontos. Ráadásul ha vannak illegális készletek, akkor a legálisak megsemmisítésével semmit nem érnek. Mások úgy gondolják, hogy a kutatáshoz valójában nem kell himlő, a titkos készletek létére pedig 35 év alatt sem sikerült bizonyítékot találni. A két nagyhatalom pusztán elrettentés céljából őrzi a készleteket.
Míg a fekete himlőt és a gyerekbénulást sikerült szinte teljesen felszámolni, a kanyarónál erről nem beszélhetünk, pedig a védőoltása az egyik leghatékonyabb a jelenleg használatosak közül. A legnagyobb probléma az, hogy a kanyaró nagyon ragályos – jóval fertőzőképesebb, mint akár a fekete himlő, akár a járványos gyermekbénulás –, emiatt viszont abban a pillanatban kitör a járvány, ahogy a népesség átoltottsága egy picit is csökken. Ez történt nemrég Romániában és Nyugat-Európa több országában. A betegséget máig nem tudták felszámolni, s ez várhatóan a jövőben sem változik, a nyugati államokban ugyanis elvi okokból nem tesznek kötelezővé oltásokat – noha számos egyéb módon gyakorolnak nyomást a szülőkre. Például nem veszik fel az iskolába, vagy az orvosok sem fogadnak a praxisukban oltatlan gyereket. Az oltások kötelezővé tétele Nyugat-Európa több országában inkább csak azért maradt el, mert fontosabbnak tartják az egyéni szabadságjogok érvényesülését, mint a közösség egészének mentesítését a járványok alól. Emiatt van az, hogy egyes betegségek előfordulása nyugaton sokszorosa a magyarnak; nem véletlen, hogy épp az ilyen járványok kapcsán ott is rendre fellángol a vita az oltási rendszer szigorításáról.
