Péntek este a Budapest Parkban lépett fel Horváth Krisztián, ismertebb nevén Krúbi. A zenész a koncertjének egy pontján belpolitikai elemzésbe kezdett, vers formájában.
„A nap újra felragyog , a madarak csicseregnek, a virágok kinyílnak, és felkacag minden gyermek. Örömkönnyek hullanak, hisz vagy 20 évbe tellett, de eljött a nagy pillanat: a Feri végre elment” – először Gyurcsány Ferenc közéletből való távozását figurázta ki a rapper, majd rátért Orbán Viktorra. Krúbi a miniszterelnök testtömegére célozva Orbán Viktort „szaftos falatnak”, majd „kis ducinak” nevezte.
Közel másfél perces performanszának végén pedig mosolyogva éhező emberekről és a kormányfő felakasztásáról beszélt.
„Amikor majd felakasztjuk, küldök neki gyógypuszit” – zárta döbbenetes sorait Krúbi, a közönség egy része pedig hangos ovációban tört ki.
Mindezek miatt Tényi István emberölésre irányuló előkészület bűntettének gyanúja miatt a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) tett feljelentést. Ezért a bűncselekményért akár öt év is kiszabható.