Tóth Ákos fanatikus ember. Ezt ő mondja, nem én, de eredményeit elnézve kicsit sem lep meg. Ákost, közismertebb nevén Utazómajmot kevés internetezőnek kell bemutatni. Egy nemrég készült felmérés alapján benne van a top 5-ben, ami a leglájkoltabb (324843) és legtöbb felhasználó által követett (332997) magyar Facebook-oldalakat illeti. Aki mégsem ismerné, az Utazómajom Tóth Ákos blogja (és az ahhoz tartozó Facebook-oldal), amin a lehető legolcsóbb utazási lehetőségeket mutatja be az odalátogatóknak.
Visszatérve Tóth Ákos fanatizmusára, azt mondja, ő csak teljes erőbedobással képes bármit csinálni. A 28 éves fiatalember ezt már gyerekkorában tudta, amikor azért hagyta abba a versenyszerű sakkozást, mert érezte, a következő megyei bajnokságon már nem tudna az első helyen végezni. Márpedig neki csakis az jelentene kihívást.
Pár évet ugrunk előre, egészen Ákos tinédzseréveihez, amikor gazdaságinformatikát tanult az egyetemen. Mindig is érdekelte az utazás, de rettegett a repüléstől. – Egy nap az egyetemre tartva ültem a buszon és megláttam egy fapados légitársaság hirdetését, amiben 83 forintért kínáltak jegyeket. Erre az ajánlatra nem csaptunk rá, de rögtön megfogalmazódott bennem, hogy érdemes lenne olcsó utakat nézni - meséli.
Az első repülést végül nem is Ákos szervezte, a barátokkal Barcelonába mentek. – Azt vettem észre, hogy egy külföldi útról teljesen más emberként térsz vissza. Felülről néztem a világot, milyen kicsik az autók, a házak, és mi emberek is az egész világhoz képest. Teljesen megváltoztatta a szemléletemet, hogy négy órája még a budapesti lakásból indultam, most pedig a kontinens túlsó felén vagyok.
Ákos és barátai nagyon jó élményekkel tértek haza, ezért a fiatal srác ráfeküdt az utazás-projektre. – Ekkor találtam meg az első elárazott repülőjegyet New Yorkba, tízezer forint alatti összegért mentünk fejenként. Összesen tizenhat barátomat szerveztem be a kalandba – meséli nevetve. Egyetemisták voltak, alig volt pénzük, ezért a következő kihívás az volt, hogyan találjanak jó szállást, kevés pénzért. – Medencés hotelben kötöttünk ki háromezer forint per fő per éjszakáért. Ez, valljuk be, nevetséges összeg.