Sörbéke és jattháború Budapest közepén

Itt a nagykoalíció! Na nem a politikában, hanem a sörben. Multik és kézművesek együtt a Szabadság téren. Riport.

A vasárnap estig tartó fesztiválra ugyanis nincs belépőjegy, de sört csak az úgynevezett fesztiválpohárba csapolnak. Ezeket ezerkétszáz forintért lehet megvenni az árusoknál, és hogy teljes legyen a vásárlás élménye, háromféle alakból kell választanunk. Jókora sort állok ki a Főzdeparkban, hogy legyen poharam, és ha már ott vagyok a kasszánál, választok egy italt is, a Hoptop főzde Uluru fantázianevű ausztrál búzáját. (A kézműves sörökben egyébként a nevük a legjobb, a láthatatlan bikinitől a Távoli Galaxisig.)

Először a poharat fizetem, egy tabletszerű monitort tolnak elém, amelyen véletlenül megbökök valamit, így egyszázalékos jattot adok az ezerkétszáz forintos pohárra. Amikor a sört kellene kifizetnem, már egy automatikus tízszázalékos borra-, akarom mondani sörrevaló van beállítva, de a csapos megnyugtat: nyugodtan visszaállíthatom a csúszkát nullára. Jó kis pszichés hadviselés ez, érezd szarul magad, ha sajnálod tőlük az a nyamvadt tíz százalékot, így aztán kapok négy deci sört ezerszáz forintért.

A Borsodi sátra előtt már megy a privát „bulika”, két cigányzenész húzza a sörözők fülébe, hogy „rendes ember én már nem leszek”, miközben a nagyszínpadon egy Tsabu nevű zenész ad nemzetközi egyveleget. Ennék valamit, de a magyaros étkeket árusító etetőhelyen semminek sincs kiírva az ára. Amióta a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban sikerült vennem egy kacsacombot háromezer-ötszáz forintért, óvatos vagyok az efféle árusokkal. Most is hagyom a sápadt kolbászaikat a fenébe, inkább veszek egy amerikai hotdogot nyolcszázért. Pontosabban nyolcszáznyolcvanért, mert tíz százalékos itt is a jatt – ugyanebből a hotdogból ennyi pénzért vagy ötöt adtak volna szerda este az IKEA-ban.

A sörök egyébként egész jók. Eszembe jut diákkorom kedvenc mondása, „a legjobb sör az ingyensör”, ezért visszamegyek a Sopronihoz, büszkén mutatva a poharam. A lányok sietnek, mert lejárt a munkaidejük, de a surranópályán még sikerült gyorsan és jól megválaszolni a három kérdést, elkérik az ímélcímemet, és máris kortyolhatom a multi tömeggyártású IPA-ját. Az Óvatos Duhaj meglepően finom sör, kellemes komlóízzel, és a 4,5 százalékos alkoholtartalma miatt nem fog úgy fejbe vágni sem, mint mondjuk a Monyo sörfőzde 10 százalékos Belgian Tripje.

Kezd beesteledni, a viprészben – minden fesztivál nélkülözhetetlen kelléke a nagydarab biztonsági őrökkel látványosan őrzött privát szektor – épp Rakonczai Imre kezd énekelni. Most múlik pontosan, majd Kicsi, gyere velem rózsát szedni – mielőtt elkezdené a nézését meg a járását, én is hazaindulok. Visszakérem a maradék pénzt – ezer forint maradt a betéti díjjal együtt –, és megpróbálom épségben hazavinni az elég drágán megvett söröspoharat. Lehet, hogy holnap is kijövök, bár gyaníthatóan hétvégén jóval nagyobb lesz a tumultus.