Gyógyító szavak: az orvos nemcsak kezel, közöl is

Ugyanolyan felelősség kíméletesen elmondani a rossz hírt, mint megnyugtatni az aggódó beteget, ha nincs baj.

A pszichiáter kiemeli, az orvosoknak azzal is tisztában kell lenniük, hogy a betegek sem egyformák: van, aki roppant érzékenyen reagál, mindig a legrosszabbra gondol, ugyanakkor vannak olyan páciensek is, akiknek hiába beszélnek a lelkére, nem követik az orvos javaslatait. A betegek hozzáállásához az orvosoknak ideális esetben igazodniuk kellene, ami egy radiológiai vizsgálaton különösen nehéz, hiszen ott végképp nincs idő arra, hogy megismerjék a pácienst.

– Vannak orvosok, akik ráijesztéssel próbálják rávenni a pácienseket, hogy a betegségüket, illetve a kockázati tényezőket komolyan vegyék. Van, akinél ez beválik, sőt sok esetben csak ez a hatékony. Sajnos ezt mutatják a tapasztalatok – hangsúlyozza a pszichiáter. Példaként a dohányzást hozza föl vagy éppen a szív- és érrendszeri betegségeket, amelyek esetében sokszor nagyon nehéz elérni, hogy a betegek változtassanak az életmódjukon, és rendesen szedjék a gyógyszereiket.

A dohányzásnál ugyancsak segíthet, ha az orvos keményen közli: látja, hogy már olyan súlyos elváltozások vannak, amelyek miatt a beteg meg fog halni, hacsak nem hagyja abba sürgősen a füstölést. Ugyan van ellenpélda erre is, de Stauder Adrienne kapásból említ betegeket, akik elmondták neki: ennek hatására tették le a cigarettát. Az persze nem állítható, hogy ez a legjobb gyakorlat, de sok esetben hasznos: az ilyen elriasztás életeket menthet. Gondok akkor állnak elő, ha a beteg érzékeny az efféle kérdésekre, vagy csak az orvos gondolja úgy, hogy riogatásra van szükség. Például ha a páciens szorongó alkat, akkor igaz rá a negatív értelmezés törvénye is. Ez azt jelenti, hogy mindenből a lehető legrosszabb dolgot hallja ki. Az orvosnak ezt is fel kell ismernie, tudnia kell kezelni, mert ilyenkor a riogatás túl veszélyes lehet.

– Az orvostanhallgatóknak azt tanítjuk, hogy ha a betegüket motiválni akarják, akkor arra kell rájönniük, mi a fontos nekik. Nem szabad feltételezésekre hagyatkozniuk, mert mindenkinek más az elsődleges. Emiatt fontosak azok a motivációs interjúk, amelyek során kérdéseket tesznek fel a pácienseknek, próbálják megérteni a gondolataikat, rájönni, mi kellene ahhoz, hogy hajlandók legyenek változni – emeli ki a pszichiáter. Hozzáteszi, hogy az ok nélküli riogatás mellett a bagatellizálást is kerülni kell, nem helyes az, ha az orvos nem kellő súllyal hívja fel a figyelmet az intő jelekre.

A kedvezőtlen diagnózis közlése végképp nehéz feladat, nagy megterhelést jelent nemcsak a betegnek, hanem az orvosnak is. Ezt számos vizsgálat igazolja. Egy külföldi kutatásban például orvostanhallgatók egyik csoportjának a daganatos betegség diagnózisát köntörfalazás nélkül kellett közölniük egy „beteggel” (nem igazi beteg volt, csak annak szerepét játszotta el a kísérletben), és ismertetniük kellett a ráktípus várható lefolyását is. A másik csoportnak hazudnia kellett, nem mondhatta meg a pontos diagnózist, csak el kellett küldenie a beteget a megfelelő kezelésre. Eközben és ezt követően mérték az orvostanhallgatók feszültségszintjét, és azt látták, hogy azok, akik igazat mondtak, jobban szorongtak. Ők ugyanis azt érezték, hogy elvették a beteg reményét, összetörték, emellett szembe kell nézniük a beteg negatív érzelmi reakcióival. A dolog elmismásolása tehát könnyebb megoldásnak tűnhet, ezért fontos az orvosképzés során minderre felkészíteni a hallgatókat.

Hogy ez a gyakorlatban is így van, azt jól mutatja annak a szakorvosnak a beszámolója, aki a magánrendelőjében onkológiai tanácsadással is foglalkozik. Ő arról beszélt nekünk, hogy a betegek többsége azért fordul hozzá, mert fogalma sincs arról, milyen állapotban van, mire számíthat. Időnként távoli városokból is érkeznek hozzá betegek, illetve azok hozzátartozói, egyszerűen azért, mert érzik: orvosuk nem véletlenül legyint a vizsgálatokra, illetve hagyja abba a kezelést.

– Komoly kihívás a rossz hírt közölni a beteggel, ahogyan az érintettnek is nehéz a családnak, a barátoknak továbbadni. Viszont hosszabb távon mindenki csak akkor tud megfelelően reagálni, ha tisztában van a tényekkel, tudja, mivel áll szemben – emeli ki Stauder Adrienne. A kérdés fontosságát az is mutatja, hogy időnként perek is indulnak amiatt, mert az orvos nem közli egyértelműen a diagnózist. Akinek ugyanis a betegsége miatt jelentősen romlik az állapota, joggal védekezik: másképp élte volna az életét, ha tisztában van a kilátásokkal. Emiatt kell az orvosoknak arra helyezniük a hangsúlyt, hogy a beteget megfelelően tájékoztassák, tudatosítsák benne: mi az, amit maga is megtehet a gyógyulásáért, a betegség lefolyásának lassításáért, esetleg a betegséggel való sikeresebb együttélésért.