2017 a Visztula éve Lengyelországban. A Krakkót és Varsót is keresztező legnagyobb lengyel folyó torkolata 550 éve, a második toruni béke aláírásával került lengyel kézre, így először vált szabadon végighajózhatóvá. A tizenöt könyvet jegyző Kaminskit pedig azért hozta el a Budapesti Lengyel Intézet a magyar fővárosba, mert kétszer is végigkajakozta a folyót a forrástól a torkolatig: egyszer télen és egyszer nyáron.
Ez az utazás azonban csak a sokadik etűd volt az 1964-ben született lengyel férfi életében, aki első önálló útját elmondása szerint nyolcévesen tette meg Gdanskból Lódzba; és még akkor is csak tizenhárom éves volt, amikor hajóval 1977-ben először Dániába, majd egy évvel később Marokkóba utazott – szintén a szülei nélkül. Az egyetemen filozófiát és fizikát tanult, majd a nyolcvanas években bebarangolta Észak-Európát, a Balkánt és Közép-Amerikát. A nyolcvanas évek végén ott volt a Szolidaritás-tüntetéseken. Ő volt az első lengyel az Északi-sarkon, a Guinness-rekordok könyvébe pedig azzal került be, hogy elsőként egy év alatt az Északi-, majd a Déli-sarkot is megjárta.
– Olyan a Jeges-tenger jegén sétálni, mint télen a Balatonon. Csak a víz nem pár méter, hanem négy kilométer mély – magyarázza derűsen. A sarkok, pontosabban a sarokpontok, határpontok fontos elemei Kaminski filozófiájának. Gyerekkora óta vágyott egyébként arra, hogy eljusson az Északi-sarkra.
– Amikor odaindultam, az álmomat követtem, de nem tudtam, mivel találkozom majd – meséli.
A nehéz körülmények pedig arra kényszerítették, hogy megismerje önmagát, a valódi önmagát. A Déli-sarkon hetvenkét napig utazott egyedül: amikor minden percben arra kellett figyelnie, hogy egy rossz döntés nyomán akár meg is halhat, egészen más színben tűntek fel a dolgok. A sarkokra tett utazás tehát nemcsak földrajzi értelemben értendő, egyúttal saját határpontjait is felfedezte.
Később aztán újra visszatért a zord vidékekre, akkor azonban egy tizenöt éves fiú volt a társa, aki balesetben elvesztette a kezét és a lábát. Két éven át készültek az expedícióra. Azt akarták bizonyítani, hogy minden szörnyű helyzetnek lehet valamiféle értelmet adni, még a szenvedésből is lehet valami jót, valami reménykeltőt kihozni.
– Nem az eredmény a fontos, hanem maga az út – mondja Kaminski, és e szavaknak megint csak nagyobb a súlyuk, mint egy interneten olvasható idézetnek.
A mínusz hatvanfokos sarki hideg után a lengyel utazó részt vett abban az expedícióban is, amely ötvenfokos forróságban szelte át az ausztrál Gibson-sivatagot. A sarkokhoz kötődik egyébként a Visztula 2010-es végighajózása is.
– Az ember azt gondolja, hogy csak az érdekes, ami távol van – mondja, hozzátéve, hogy ezzel ő is így volt. Az ötlethez egy bonyolult, nyelveken átívelő szójátékkal tűzdelt anekdota vezetett el, amelynek az a lényege, hogy Dél-Lengyelország és Észak-Lengyelország ugyanúgy hangzik norvégul, mint az, hogy Déli-sark és Északi-sark. És a téli kajakozás a folyón Dél-Lengyelországból Észak-Lengyelországba Kaminski számára néha éppen olyan volt, mintha az Antarktiszon járna. Utólag nagyon örül, hogy az útról film is készült, ugyanis általa ő is hozzájárult, hogy manapság népszerű lett a Visztulán kajakozni.
Az elmondása szerint mélyen vallásos Kaminski az El Caminót is végigjárta, persze nem egyszerűen úgy, ahogy a zarándokok szokták. Ő Kalinyingrádból, az egykori Königsbergből, Immanuel Kant városából indult, majd Gdansk, Berlin és Párizs érintésével jutott el a szokványos útvonalra: négy hónap alatt négyezer kilométert tett meg gyalog. Az egész zarándoklatnak így akart többletértelmet adni: míg Santiago de Compostela a vallást jelképezi, Kant sírja az értelem, az európai kultúra szimbóluma; ezeket kötötte össze a túrával. Jelenlegi vállalása pedig a környezetvédelmet helyezi a középpontba: tapasztalatai alapján úgy látja, hogy az utazók sokat szemetelnek, ezért most olyan expedíciót tervez, amellyel erre kívánja felhívni a figyelmet.
