Környezetkímélő, olcsó és kényelmes – tízéves az Oszkár

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az első hazai online telekocsirendszer alapítójával a kezdetekről és a jelenlegi közösségről is beszélgettünk.

Lázár Fruzsina
2017. 09. 11. 16:31

– A kalkulátor megadja az adott útra vonatkozó, három utasra 12-13 forintos kilométerenkénti benzinárral kiszámolt árajánlatot, de az árak természetesen valamelyest eltérhetnek ettől. Többletköltséget jelenthet például, ha valakinek sokat fogyaszt az autója, vagy ha a vezető több helyen is tervez megállni az út során – részletezi Prácser Attila.

Az Oszkár-sofőrök nem a profitért telekocsiznak, hanem a költségmegosztás miatt, ezért a bevételükből – a NAV hatályos állásfoglalása szerint – adózniuk sem kell. Az üzleti céllal oszkározókra egészen más szabályok vonatkoznak. Ők általában jóval több személyt szállítanak, mint a költségmegosztók. – Eleinte ez nem volt benne a koncepcióban, de mivel valós igény, és sokaknak segítséget jelent, ezért hozzájárultunk. A hirdetésben ilyen esetben mindig fel kell tüntetni, hogy a sofőr üzleti jelleggel vállal utasszállítást – tudjuk meg Prácser Attilától.

A kérdés ezek után már csak az, hogy az utasnak van-e mersze beülni a vadidegen sofőr mellé, illetve hogy a vezető vajon megbízik-e a sosem látott utasokban?

– Utasok és sofőrök kölcsönösen értékelik egymást a weboldalunkon, a visszajelzésekből így kiderül, ha a sofőr például veszélyesen vezet, vagy ha rendszeresen elkésik, valamint az is, ha az utas nem megy el az általa lefoglalt útra – fejti ki a rendszer társalapítója. Egy ideje már átutalással is lehet fizetni. A sofőr beállíthatja a hirdetésben, hogy csak online előrefizetést engedélyez, ilyenkor ha az utas hibájából nem valósul meg az út, akkor a sofőr kárpótlást kap. Mivel az utóbbi évek során többször felmerült, hogy a női felhasználók egy része tart a telekocsizástól, ezért a részletes keresőben most már lehetőség van olyan szűrőt beállítani, amely csak a női sofőrök hirdetéseit mutatja meg. Talán ennek az eredménye, hogy ma már több a női utas, mint a férfi. – Előfordult már, hogy – bizonyos számú negatív értékelés után – ki kellett zárnunk azokat a személyeket, akik nem alkalmazkodtak a belső szabályokhoz, de szerencsére ritkák a kellemetlen élmények, az értékelések 97 százaléka pozitív – taglalja Prácser Attila.

Eddig félmillióan regisztráltak az Oszkáron, húszezer aktív sofőr van, egy forgalmasabb nyári hétvégén akár tizenötezer utazás is létrejön. A leggyakrabban egyetemisták, illetve fiatal pályakezdők használják a szolgáltatást, valamint azok, akik külföldön dolgoznak. – Lehet, hogy a München–Budapest út repülővel olcsóbb, de mivel autóval, háztól házig kényelmesebb az utazás, sokan a telekocsizás mellett döntenek – részletezi az alapító.

Azonkívül, hogy olcsó és kényelmes, a telekocsizásnak még egy nagy előnye van, hogy környezetkímélő. Sokkal kevesebb benzin fogy, és kisebb mennyiségű kipufogógáz termelődik, ha öten nem öt autóval, csupán eggyel utaznak. Hazánkban ennek különösen nagy a jelentősége, ugyanis a levegő súlyosan szennyezett, kutatások szerint a magyarok átlagosan egy évvel élnek rövidebb ideig a légszennyezettség miatt. Tekintettel arra, hogy Magyarországon a gépjárművek kihasználtsága alacsonyabb, mint 1,4 ember/autó, a járművek hatékonyabb igénybevétele sokat javít a levegő minőségén is. Ami pedig az emberi szempontokat illeti, az sem utolsó, hogy a sofőrök társaságban tölthetik el az utat. – Munkaszerződések, baráti, szerelmi kapcsolatok, házasságok is köttettek már az Oszkár jóvoltából. Sőt tudunk jó néhány Oszkár-babáról is – meséli Prácser Attila.

Az alapítók célja a jövőben külföldön is megjelenni, a magyarok mellé nemzetközi útitársakat keresni. Ami pedig a konkurenciát illeti, az Uberrel nem kellett versenyezniük, hiszen az másképp működött, ott nem a költségmegosztás miatt, hanem a keresetért autóztak a sofőrök. És bár 2015 óta Magyarországon is elérhető a világ legnagyobb telekocsirendszere, a francia BlaBlaCar, egyelőre úgy tűnik, a hazai utazni vágyók szívesebben veszik igénybe az Oszkár szolgáltatásait.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.