Rémálom lett a magát szelfiző makákó történetéből

Kedves történetnek indult, de a fényképezőgép tulajdonosa már nem így gondol vissza az esetre.

Kevés főemlősfaj él ma már a világon, amelynek az élete mindeddig viszonylag érintetlen maradhatott az emberi zavarástól. Ezek egyike az Indonéziához tartozó Celebeszen és a környező szigeteken élő üstökös makákó. Éppen ezért határozta el 2011-ben az angol természetfotós, David Slater, hogy felkeresi őket az esőerdőben, és képriportot készít róluk. Helyi vezető segítségével rá is talált egy csapat makákóra, és összebarátkozott velük. Ezután napokon keresztül követték őket, a majmok pedig hozzászoktak a jelenlétükhöz, nem voltak agresszívek, nem féltek tőlük, sőt kifejezetten érdekelte őket a fotófelszerelés.

Slater elmondta a The Guardiannek – és ez a történet folytatása szempontjából fontos lesz –, hogy a fotózás rendkívüli előkészületeket és erőfeszítést igényelt, így nem jöhetett volna létre az ő szakértelme és munkája nélkül. Emiatt abszurd azt állítani, hogy semmi köze az elkészült képekhez. Mindez azért merülhetett egyáltalán fel, mert egyik nap a fotós felállította gépét egy állványra, majd mással foglalatoskodott, nem figyelt a kamerára. Amikor visszament, meglepetten tapasztalta, hogy a majmok a fényképezőgép körül legyeskednek. Egyikük véletlenül megnyomta az exponálógombot, a gép pedig készített egy felvételt. A hangtól először megijedtek a majmok, de hamar visszatértek, és rákaptak a fényképezés ízére. Több száz képet csináltak ezután, némelyeken társaik, sőt maga David Slater is szerepel. Vélhetően látták saját tükörképüket az objektív üvegén, mert sokat grimaszoltak. A leghíresebbé mind közül azonban az egyik makákó szelfije (önarcképe) vált, amelyen mosolyszerűen szélesre húzott ajkai között elővillan makulátlan fogazata is.

 Slater, aki sohasem volt tehetős sztárfotós, azt hitte, megcsinálta a szerencséjét. Hiszen melyik pályatársa büszkélkedhet azzal, hogy gépével ritka majmok örökítették meg saját magukat, méghozzá szívmelengető képeket alkotva? Hazatérve Angliába feltöltötte az internetre a legsikerültebb darabot, amely – ahogy mondani szokás – azonnal virálissá vált, vagyis emberek milliói kezdték továbbosztani a közösségi honlapokon. Az első időkben a jelentősebb médiumok, amelyek persze szintén lelkesen vették át a képet, még fizettek a fotósnak a felvételért. A bevétel Slater szerint arra volt elég, hogy fedezze az indonéziai út költségeit. Aztán a kép anélkül kezdett feltűnni blogokon és honlapokon (a leghíresebb ezek közül a Wikipédia volt), hogy erre a fotós engedélyt adott volna, és persze fizetséget sem kapott a publikálás fejében.

Reklamált a Wikipédiánál, követelve, hogy vegyék le a képet, vagy fizessenek érte, de az online enciklopédia jogi képviselői visszautasították követelését. Azzal érveltek, hogy mivel a majom készítette a képet (ő nyomta le a gombot), ő minősül alkotónak, a fotós pedig nem támaszthat semmiféle jogi követelést a fotóval kapcsolatban. A dolgok itt kezdtek számára tündérmeséből rémálomszerű fordulatot venni. 2014-ben Slater panasza a Wikipédia és egy technológiai honlap, a Techdirt ellen az amerikai szerzői jogi hivatal elé került, és az sem adott helyt a követelésének. Mint a döntés indoklásában írták, „a szerzői jogi törvény kizárólag az emberek eredeti intellektuális alkotásaira vonatkozik, a hivatal visszautasít minden szerzőijog-bejegyzési kérelmet, amely olyan művekre vonatkozik, amelyek emberi beavatkozás nélkül jöttek létre”. Magyarul állatok alkotásaira nem jegyezhető be védelem. Itt válik fontossá Slater érvelése: a szelfizés nem tekinthető a majmok természetes viselkedésének, és abszurd azt állítani, hogy ezek a képek emberi beavatkozás nélkül készültek volna. Létrejöttükhöz kellett az ő munkája.

Slater lelkileg és pénzügyileg is összeomlott. „Minden fotós ilyen képről álmodik. Ha mindenki, aki felhasználta a fotót, adott volna nekem egy fontot, mára vagy negyvenmillióm lenne.” Ehelyett semmije sincs, olyannyira tönkrement anyagilag, hogy se kocsit, se új fényképezőgépet nem tud vásárolni, már nem tud ügyvédet fizetni, aki védhetné az érdekeit az újabb és újabb bírósági eljárásokban. Merthogy az amerikai szerzői jogi hivatali döntéssel korántsem zárult le az ügy. Megjelent ugyanis a világ egyik legjobban önreklámozott, ám kifejezetten ellentmondásos állatvédő szervezete, az „Emberek az állatokkal való etikus bánásmódért”, vagyis a PETA. Ők nagyon értenek a média irányításához, előszeretettel kérnek föl híres nőket, hogy kampányaikban (szinte) meztelenül pózoljanak az állatprémek betiltásáért. Nyíltan uszítanak állatkísérleteket végző tudósok ellen, nyilvánosságra hozva címüket, telefonszámukat, vagy a rabszolgaság betiltására hivatkozva próbálják kiszabadítani az oceanáriumokban tartott gyilkos bálnákat. Tehát minden eszközt megragadnak, hogy bekerüljenek a hírekbe, és így több adományt tudjanak beszedni.

Nem elégedtek meg azzal, hogy a kérdéses szelfik közkincsstátusban (public domain) maradjanak, hanem – és itt válik tragikomikussá az ügy – azt állították, hogy megtalálták a fotót készítő üstökös makákót, amelyet ők Narutónak neveztek el. Ezzel a lendülettel beperelték a majom nevében Slatert és a fotót szerepeltető, A vadvilág személyiségei (Wildlife Personalities) című album kiadóját szerzőijog-sértés miatt. A San Franciscóban lezajlott per a Naruto és társai kontra David Slater elnevezést kapta.

Talán sejthető, hogy amikor állatvédő szervezet egy majom nevében perel be egy embert, akkor a per bővelkedni fog a szürreális pillanatokban. Így is volt, a bíró például vitatta, hogy a PETA „elegendően közeli személyes kapcsolatba” került-e a majommal ahhoz, hogy képviselje az érdekeit a bíróságon. Emellett az alperesek vitatták, hogy tényleg Naruto csinálta-e a képeket (minden makákó ugyanolyan). A bíró szerint a PETA-nak azt is bizonyítania kellett volna, hogy Naruto kárt szenvedett azért, hogy „megsértették” szerzői jogait, hiszen a felhasználási jogok átruházása pénzbeli ellenszolgáltatással szokott járni, viszont egy majom számára a pénz nem sokat ér. Az is felmerült, hogy ha megítélik a majom számára a szerzői jogokat, azok miképpen szállnak majd rá az örököseire. Ez már Slaternek is sok volt, aki kijelentette, hogy „a hétéves kislányomnak kellene örökölnie a jogokat, de azok értéktelenek”.

A józan ész egyelőre viszonylagos győzelemre áll, mert tavaly a bíróság elutasította a PETA keresetét. Persze ettől a fotók közkincsek maradtak, nem kerültek vissza Slater tulajdonába, de legalább megjelent könyve után nem kell jóvátételt fizetnie. Az állatvédők persze fellebbeztek, és a fellebbviteli tárgyalás első meghallgatása a múlt héten zajlott le San Franciscóban. Slater nem tudott jelen lenni személyesen, nem tudta kifizetni a repülőjegyet az Egyesült Államok nyugati partjára, így élő internetes közvetítésen követte a tárgyalást.

Ha bármi is a fotós megelégedésére szolgál e történetben, az az, hogy a kép hozzájárulhatott az üstökös makákók kihalástól való megmeneküléséhez. A sok millió ember által látott kép hatására fellendült a celebeszi ökoturizmus, így ma már összehasonlíthatatlanul több pénz jut az ottani konzervációs erőfeszítésekre. Talán még fényképezőgépet is tudtak venni a majmoknak.