Templomból night club – ez volna a szép új világ?

Nyugat-Európában egyre több imahely néptelenedik el, s alakítják át étteremmé, konditeremmé vagy éppen lokállá.

Rendhagyó példának számít az új-zélandi Napier városának The Old Church névre hallgató étterme, hiszen a Szent Mária-templom nem azért alakult át vendéglővé, mert elfogytak a hívek, hanem mert az egyre gyarapodó keresztény közösség számára új, nagyobb imaházat kellett emelni.

Fabiny Tamás evangélikus püspök németországi, számára nem túl kellemes útját hozta fel példának. Házigazdái olyan étterembe vitték – puszta jóindulatból –, amely annak idején templomként működött, ám ez a gesztus mégsem úgy sikerült, ahogy a vendéglátók elképzelték. A püspök lapunknak így emlékszik vissza az esetre: „Nem nagyon ment le falat a torkomon, nagyon rosszul éreztem magam ezen a helyen”.

Talán nem is gondolnánk, de a mai napig erősen katolikus Olaszországban is találunk átalakított templomot. Ilyen például az Il Gattopardo Café Disco, Milánó egyik legnépszerűbb szórakozóhelye, amelyet manapság élénk fények, nagy és szikrázó csillárok, valamint diszkógömbök jellemeznek. A sokáig elhagyatottan álló spanyol Szent Barbara-templom falait szintén nem szentképek, hanem harsány színű absztrakt festmények borítják, az épületbe pedig már nem imakönyvvel, hanem inkább térdvédővel érdemes menni, az egykori szentély ugyanis gördeszkacsarnokként üzemel.

Fabiny Tamás a templomok mozivá alakítását is rossznak tartja, a Szovjetunióban számtalan ilyet látott személyesen is a nyolcvanas években. Szentpéterváron olyan templomban is járt, amelyik egy ideig uszodaként üzemelt, az épület az enyhülést hozó peresztrojka idején aztán ismét az evangélikus egyház tulajdonába került. Londonban egy luxuslakópark-befektetés során még különösebb helyzet állt elő: egy volt templom széksorai helyén úszómedence található, az egykori gyóntatófülkében elhelyezkedő szaunában pedig nem bűneik, hanem a gőz miatt futhatja el pír az emberek arcát.

A kommunista időkre visszatérve: a kárpátaljai Ungvár evangélikus templomát például a helyi egyetem tornacsarnokává, súlyemelőtermévé alakították egy időre, örvendetes tény viszont, hogy a rendszerváltás után újraszentelték az épületet, amely jelenleg baptista imahelyként funkcionál.

Beer Miklós hangsúlyozza, hogy amennyiben nem megoldható az elnéptelenedett templom egyházi célú felhasználása, akkor „nyilván az lenne az elfogadhatóbb, hogyha kulturális célú hasznosítást találnának ezeknek az épületeknek. Nincs kifejezett álláspontja a katolikus egyháznak, inkább csak a jóérzés diktálná azt, hogy ha már eladnak egy ilyen feleslegessé vált templomot – az ember olyan nehezen mondja ezt ki –, akkor ne szórakozóhelynek használják, hiszen az mindenképpen méltatlan és fájó.”

Ezzel természetesen az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija, Köves Slomó is egyetért, aki a Talmud előírásait hozza fel példaként. Eszerint csak olyan tevékenységet lehet az eladott zsinagógában folytatni, amely nem megalázó az épület emlékére, hiszen az valamikor az imádság szent helye volt. Az ókorban például – a munkálatok során keletkező szagok miatt – tiltott volt bőrcserzőként használni a gyülekezés házát, mai viszonyokra lefordítva pedig „egy diszkó megalázó, egy könyvtár kevésbé”.

A budapesti Dózsa György úton található egykori zsinagóga ma vívóteremként üzemel, a Régi Fóti úti jelenleg az Országos Széchényi Könyvtár raktára, a budafokiból pedig a helyi önkormányzat alakított ki könyvtárat. Az óbudai zsinagógát, ahol Köves Slomó is szolgál, vissza tudták szerezni: a Magyar Televíziótól bérlik, itt működött ugyanis az egykori 5-ös stúdió. Az ország egyik legszebb zsinagógája a Rumbach Sebestyén utcában található, hosszú évtizedek után pár éve került vissza a Mazsihiszhez. A jelenlegi tervek szerint múzeumot szeretnének benne létrehozni, de Köves Slomó úgy véli, „egy zsinagóga nem múzeumnak való akkor, hogyha olyan helyen van – amilyen Budapest belvárosa is –, ahol minden bizonnyal a hitéletet is vissza lehetne állítani”.

Nemcsak a Talmud, de a Biblia is érinti, hogy egy templomban milyen tevékenységeket lehet végezni. Szabó István református püspök elmondta, hogy bár „az Ószövetségben részletes a jeruzsálemi templom leírása, az Újszövetség különösebben nem rendelkezik arról, hogy milyen legyen egy imaház. A kizárólagosság viszont nagyon fontos. Nem lehet tehát egyszerre szakrális és profán funkciókat gyakorolni a templomban.”

Az Újszövetségben olvasható az a passzus, amelyben Jézus ezekkel a szavakkal űzi ki a kereskedőket a templomból: „házam az imádság háza, ti pedig rablók barlangjává tettétek”. Beer Miklós azt is kifejtette, hogy ezzel „Krisztus azt hangsúlyozza, hogy az Úristennel való kapcsolatból senki ne csináljon üzletet”.

Fabiny Tamás ehhez hozzátette: „Jézus határozottan elítélte a templom funkciótorzulását. Hogy ha valaki egy templomot mondjuk luxusszállóvá alakít át, és abból meg akar gazdagodni, ezt keresztény emberhez méltatlannak tartom. Ha valaki ugyanezt nem keresztényként csinálja, abban az esetben nem tudok egyebet tenni, legfeljebb csóválom a fejem” – fejtette ki a püspök.

Aztán rátér arra is, hogy sok esetben már jogilag sincs mit tenni, főként akkor nem, ha újabb tulajdonosváltás történt. A Rákóczi úton található egykori szlovák evangélikus templomot hozza fel példaként, mely ma a privatizáció következtében konditeremként üzemel. „Ott nőttem fel, az ablakunkból erre a templomra esett a kilátás – meséli –, és hát szívszorító volt látni, hogy födémekkel megbontották a templomteret. Azt hiszem, tudomány és technika háza lett belőle, és mindenféle kiállítás volt ott szocialista realista stílusban.”

Sokakat viszont – sok hívőt is – ez a jelenség nem érint ilyen fájdalmasan. Azzal érvelnek, hogy Isten nem az épületben lakik. Beer Miklós szerint „az igazi imádók lélekben is igazsággal imádják az Atyát. A mi lelkünkben, a mi imádságos tudatunkban mindenütt ott van. Az utcán, a munkahelyünkön, egy gyönyörű természeti környezetben, kiránduláson, egy hegytetőn, a tóparton az ember ugyanúgy átélheti az Úristennel való találkozást. A templom nekünk azért fontos, hogy közösségben éljük át az Úristennel való kapcsolatot, hogy együtt hallgassuk az evangéliumot, Jézus tanítását. Így egymást erősítjük a hitünkben, és az ünnepi együttlétünk az utolsó vacsorai együttlétet jeleníti meg, az Oltáriszentséget, az úrvacsorát.”

Fabiny Tamás ezzel kapcsolatban Péter apostol szavait idézi, melyek szerint a templom nem kövekből, hanem emberekből áll, s hogy a híveknek mint élő köveknek kell lelki házzá épülniük. Úgy látja, a történelem számos példája bizonyítja – többek között a Szovjetunióban üldözött, templom nélkül maradt evangélikus közösségé is, amelynek tagjai titokban így is gyakorolták vallásukat –, hogy „nem a templom teszi a kereszténységet, templom nélkül is túl lehet élni”. És hozzáteszi: „A templom épülete változhat, de a Szentlélek Úristen örök.”