Vége az agyonphotoshopolt képek uralmának?

Valaki tényleg azért kezd kényszeresen koplalni, mert a magazinokban természetellenesen sovány nőket lát?

Franciaország a divat egyik vezető hatalma, és – véletlenül vagy ezzel összefüggésben – a francia nők testtömegindexe (BMI-je, a kilogrammban mért testsúly és a méterben mért testmagasság négyzetének hányadosa) itt a legalacsonyabb Európában, magyarul ők a legsoványabbak. Ez látszólag üdvözlendő, hiszen a kóros elhízás járványos méreteket ölt a nyugati világban, és számos betegség kiindulópontja lehet, de az átlagos BMI-t főként a több tízezer evészavarral, például anorexia nervosával küzdő ember húzza lefelé.

A közmegegyezés szerint az anorexia tömeges előfordulását részben a divatreklámokban megjelenő kórosan sovány (vagy azzá alakított) modellek okozzák. Ezért a francia törvényhozás (az izraelihez és az olaszhoz hasonlóan) két éve gyakorlatilag betiltotta, hogy kórosan sovány modellekkel reklámozzanak ruhákat, parfümöket, ékszereket és bármi mást. Persze azonnal felvetődik a kérdés (és ezt a reklámügynökségek fel is vetették saját gyakorlatuk védelmében és a büntetések alóli kibújáshoz), hogy mi számít kóros, természetellenes soványságnak. Ami valakinek már sovány, másnak akár kövér is lehet. A francia törvény mindenesetre 18-as BMI-értékben határozta meg a szerepeltethető modell soványságának alsó határát (miközben a nőknél 23 az átlag). És ez korántsem afféle szelíd ajánlás. Aki megszegi a törvényt, akár több hónapos börtönbüntetésre és 75 ezer eurós pénzbírságra ítélhető.

E törvényhozási folyamatnak a következő lépése az, hogy októbertől a „photographie retouchée” (retusált fénykép) figyelmeztetést kell kötelezően mellékelni az összes photoshopolt, embert ábrázoló divatkép mellé. Az egyelőre nem világos, hogy a reklámcégek többsége kiírja majd e két szót a hirdetéseiben, és egyébként folytatja az eddigi gyakorlatot (gondolván arra, hogy a cigarettadobozokon szereplő figyelmeztetésekre sem figyelnek az emberek), vagy inkább a maguk valójában ábrázolja ezentúl a nőket – inkább az előbbire tippelnénk. Trükközni itt sem éri meg, mert a büntetés 37 500 euró vagy a reklám költségének 30 százaléka lehet (amelyik a nagyobb). A törvényalkotó szerint a törvény nemcsak a reklámokkal szembesülő fogyasztókat védi, hanem a modelleket is, akiket rutinszerűen beteges koplalásra kényszerítenek a divatcégek. A törekvéseknek már vannak kézzelfogható eredményei, több divatcég fogadkozik, hogy ezentúl minden más lesz, és a Getty Images fotóügynökség megtiltotta munkatársainak, hogy a testméretet illetően retusálják a modellek képeit (de a haj, a bőr és egyéb jellegzetességek „kijavítása” továbbra is mehet).

A sovány modellek szerepeltetésének mások szerint lehetnek pozitív hatásai is. Ők úgy érvelnek, hogy minden egyes anorexiásra rengeteg kórosan elhízott jut, nekik pedig kifejezetten egészséges lenne fogyniuk. Így ha mindenki megpróbálna leadni néhány kilót a vékony címlaplányok láttán, az összességében pozitív közegészségügyi következményekkel is járhatna (mert a legtöbben jó esetben is csak a normális testsúlytartományt közelítenék felülről). A nagy kérdés azonban nem is a törvény végrehajthatóságát illeti, hanem az elvárható hatásait. Vajon tényleg a sovány nők látványa okozza az anorexiát (amely rendkívül gyakori, a magyar nők 1 százalékát érinti), a bulímiát (ők 1–3 százaléknyian vannak a nők körében) és más kórképeket?

– Van összefüggés a médiában megjelenő modellek testalkata, valamint a testkép- és az evészavarok között, de a kapcsolat korántsem egyszerű. E pszichoszomatikus zavarok hátterében mindig rengeteg tényező és azok egymásra kölcsönösen ható összefüggései húzódnak meg. Ezért egyetlen tényezőt okként kiemelni torzító hatással bír – mondja Szalai Tamás pszichológus, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének munkatársa. – Az evészavarok hajlamosító tényezői között összetett genetikai hatásokat is találunk, ezek akár ötven-hatvan százalékban befolyásolják a kórkép kialakulásának rizikóját. Az „evészavar irányába” hat az alacsony önbecsülésre, a szorongásra, a depresszióra való hajlam, az érzelmi instabilitás és a perfekcionizmus is. A családi tényezők is fontosak, gyakran evészavar alakul ki, ha nagyon „összemosott” a család, tehát az ember soha nem lehet egyedül, mindenbe beleszól mindenki, de ilyen családi tényező a merevség, a túlvédés, a konfliktuskerülés is. A zavar kialakulását sokszor egy félrecsúszó diéta vagy veszteségek, változások előzik meg. A magány érzete, az elszigetelődés, a hangulatzavar, a túlzott teljesítményideál és az éhezés pedig fenntartó tényezőként hathat a már kialakult evészavarra.

Mindezek mellett lehetnek kulturális hajlamosító tényezők, például a médiából érkező nyomás, a sovány nők szerepeltetése révén. Nagy elemszámú (tehát sok résztvevővel végzett) vizsgálatok kimutatták, hogy már negyedórányi magazinnézegetés (sovány nők látványa) után átmenetileg csökkenhet az alanyok önértékelése, tehát a hatás bizonyított. Ugyanakkor ez a hatás önmagában az evés- és a testképzavarok kialakulását mindössze néhány százalékban magyarázza, tehát az egészségtelenül sovány nőkről látott, retusált képek hatása kisebb lehet, mint azt a téma forrongása alapján gondolhatnánk.

– A testtel való elégedetlenségre az alacsony önbecsülés és a depresszió erősebben hat, mint a médiából érkező impulzusok. A magányos, érzékeny, depressziós hangulatú ember hajlamos a világot és magát is negatívan megítélni, és sok esetben ez a saját testtel való elégedetlenségben nyilvánul meg – folytatja a pszichológus. – Rengeteg olyan kulturális hatás is van, amely nem a médiából érkezik. Az ember azonnal összehasonlítja a saját megjelenését az iskolai, munkahelyi közösség, összejövetelek tagjaival, főként a nála fiatalabb lányokkal.

A betegesen sovány modellek látványa ettől függetlenül negatívan hat a befogadókra. Több kísérletben is kimutatták, hogy ha sovány, átlagos testalkatú és úgynevezett plus size (duci) modelleket mutattak az alanyoknak, akkor az utóbbi két esetben nem fokozódott a képet néző személy saját testével való elégedetlensége. Ennek oka, hogy amikor a nagyobb testsúlyú modellekkel hasonlítja össze magát a nő, és nem talál különbséget (pontosabban a testsúlykülönbség nem negatív a modell javára), akkor nem érez akkora nyomást. Azt is látni kell, hogy a testképzavarok nem azért alakulnak ki a nőknél, mert olyan testet szeretnének, amilyet a férfiak a legvonzóbbnak találnak, a két nem által ideálisnak tartott testalkat jelentősen eltérhet egymástól. A legtöbb férfi a normális testtömegindex-tartományba eső, 19–21 közötti értékekkel jellemezhető nőket tartja a legszebbnek. Ezzel ellentétben sok fiatal lány 18–19-es BMI között ítélné meg ideálisnak az alakját (amely a kórosan sovány és a normális határára esik).

– A kóros soványságú ideál sokszor azokat érinti, akik már egyébként is karcsúak, és abból akarnak tovább faragni. A sovány nők képének látványa sem közvetlenül rombolja a testtel való elégedettséget, hanem például a soványság idealizálása (követendőnek tartása) közvetítésével. A testképzavarokban az ember nem csupán a kulturális nyomásnak és nem elsősorban a másik személynek, hanem magának és a saját ideáinak akar megfelelni. A saját test észlelése torzul, és a testtel kapcsolatban irreálissá, túlzóvá válnak a saját elvárások. A sovány nők képének látványa elindíthatja vagy súlyosbíthatja ezt a kört – érvel Szalai Tamás. – Sok ember szenved attól, hogy úgy érzi, életének egyetlen elemét sem képes befolyásolni, kontrollálni. A kulturális hatások ilyen szempontból is meghatározók, mert a „mindenre képes vagy” üzenetek mellett egyre nagyobb tehetetlenséget élhetünk meg. Az evés, a test befolyásolása nekik a kontroll illúzióját nyújtja. Tehát itt nem egyszerűen az esztétikum elérésének vágyáról van szó.

A kutatások szerint a sovány modellek mindössze öt–tíz százalékban „okolhatók” a testképzavarokért. Ilyenformán felvetődik a kérdés, hogy van-e értelme a divathirdetések szabályozására ekkora figyelmet fordítani, elvárható-e ezen intézkedésektől bármiféle hatás.

– Abból a szempontból üdvözlendő az új szabályozás, hogy a képet még ma is sokszor realitásként értékeljük. Hiába tudunk a retusálás lehetőségéről, a fényképet még mindig a dokumentáció és nem a hazugság eszközeként fogadjuk be, tehát a fotó mindenképp hat ránk (gondoljunk csak az utazási prospektusok képeire). Mivel soha nem fogunk úgy kinézni, mint a képeken látható modellek, ezért e fotók az arra hajlamosakból mindig szenvedést fognak kiváltani – véli Szalai Tamás. – Így jó, ha jelezni kell, hogy az adott képet nem szabad valóságosnak elfogadni. De ettől függetlenül megmaradnak a testképzavarok egyéb faktorai, és aki alacsony önbecsülésű, és mániásan idealizálja a karcsúságot, annak sajnos a fotók felirataitól szinte függetlenül kell szabadulnia ebből az ördögi körből.