– Hogyan jönnek létre a később valótlannak bizonyuló hiedelmek?
– Nem feltétlenül kell igaznak lennie egy elképzelésnek ahhoz, hogy abban a pillanatban jól magyarázza az ember tapasztalatait. Régen például azt gondolták, a maláriát az okozza, hogy belélegezzük a mocsarak nyirkos levegőjét. Ez logikusnak tűnt, hiszen a sivatagban nem lettek maláriásak az emberek, ellenben a mocsaras területeken igen. Később kiderült, hogy nem elég a mocsárban tartózkodni, a maláriafertőzéshez az is kell, hogy megcsípjen minket egy szúnyog. Ebből azt hitték, hogy a maláriát a szúnyogcsípés okozza. Látható, hogy ez már leszűkített hiedelem, a valóság több elemét tartalmazza, ugyanakkor még mindig nem a teljes igazság. Még több lépésre volt szükség, amíg rájöttünk, hogy csak a maláriaszúnyog csípése terjeszti a betegséget, és nem is a szúnyog a közvetlen kórokozó, hanem a benne élősködő egysejtű. Az egymásra épülő hiedelmek útján jutunk el a tudományos megértéshez.
– Gondolhatnánk, hogy ma már mindenki tudatában van: a hiedelmek és a tények nem mindig egyenértékűek. Miért maradnak fenn mégis a tévhitek?
– A hiedelmek nemcsak gondolatainkra hatnak, hanem adott esetben szervezetünk működésére is, így gyakran a tévhitek is megerősítést nyerhetnek. Ez a placeboeffektus. Hiába nincs semmi a homeopátiás készítményekben, csak tiszta víz és cukor, ha elhisszük, hogy javulni fog tőle az állapotunk, akkor ez bekövetkezhet annak ellenére is, hogy a homeopátia állításainak nincs semmi alapjuk.
