Mindjárt ott vagyok! – Betegség-e a krónikus késés?

A késés rossz annak, aki elköveti, de annak is kellemetlen, aki elszenvedi. Vajon fejleszthető-e a pontosság?

A rendszeresen késők sokat tesznek azért, hogy komoly csapást mérjenek saját magukra, ahogyan azt egyikük, Tim Urban szomorúan bevallja. El is nevezte a saját „fajtáját” krónikusan késő őrülteknek. Másikuk, egy londoni irodalomtanár arra panaszkodott, hogy hiába gondolkozik hetekig a gyerekekről írt jellemzésekről, és tesz bele mindent egy-egy ilyen irományba, mivel rendre túllépi a határidőket, azt gondolják róla, hogy nem is érdekli a dolog. Harriet Melotte londoni klinikai pszichológus és terapeuta szerint a késés gyakran lehet szorongás eredménye, ugyanis az aggodalmaskodó, alacsony önértékelésű emberek szívesen kerülnek el bizonyos szituációkat, illetve előszeretettel kritikusak saját képességeiket illetően, ami eredményezheti azt is, hogy többet „piszmognak” egy feladattal vagy annak ellenőrzésével. Az ebből származó depresszió pedig könnyedén lassíthatja a munkavégzésüket, vagyis további késéseket okozhat.

Linda Sapadin New York-i pszichológus, a Hogyan győzzük le a halogatást a digitális korban? című könyv szerzője mindezt azzal fejeli meg, hogy a krónikus késés gondolkodásbeli hiányosságokból fakad. Leegyszerűsítve úgy érvel, hogy aki halogat valamit, az alapvetően arra a félelemre koncentrál, amely a feladathoz vagy az ahhoz tartozó határidőhöz társul. Nem a félelem legyőzésén szorgoskodik, hanem a félelmet teszi meg magyarázkodása alapjának. Érvelésében gyakori szerepet kap a „de” kötőszó. Gyakran mond például ilyesmit az ember: „Szeretnék időben odaérni, de nem tudom, mit vegyek fel”, vagy „elkezdtem megírni a jelentést, de nem hiszem, hogy tetszeni fog a kollégáknak”.

Sapadin szerint ami a „de” után következik, az fontos csak igazán. Ő maga azt szokta javasolni a hozzá járóknak, cseréljék le a „de” kötőszót „és”-re, ugyanis a „de” elutasítást, tiltakozást fejez ki. Az „és” ezzel szemben határozottságot jelöl, így a feladat kevésbé lesz rémisztő, és nem tornyosul majd akadályként elénk.

A krónikus késéstől szenvedő Diana DeLonzor arról számolt be, úgy nézett szembe a problémájával, hogy megvizsgálta, mi az oka az állandó késésnek. Arra jutott, hogy azt az izgalmat keresi, ami a sietésből, a kapkodásból fakad. „Ahogy elkezdtem dolgozni a problémán, egyre inkább nőtt bennem a vágy, hogy megbízható emberré váljak. Szép lassan ez lett az elsődleges célom.”

Azért azoknak is maradt remény, akik rendszeresen várnak a későkre. A szakértők tanácsa szerint az idegeskedés, a harag nem segít, érdemesebb leültetni az illetőt, és elmondani neki, mi lesz, ha továbbra is késve érkezik. Például azt, hogy ha tíz percnél többet késik, nélküle ülünk be a moziba. Ha munkatársról van szó, azt, hogy a legközelebbi projektben nem vehet részt, ha nem készül el határidőre, és erről a főnök is tud majd.

A régi, berögzült rossz megszokások nehezen irthatók ki, de érdemes nekilátni a megoldásnak régi barátságaink, emberi kapcsolataink és munkahelyi békénk érdekében.