Az adventi időszak kezdetét sokáig harangszóval jelezték. Ma már ez kezd kikopni a szokások közül, akárcsak az adventi böjt, pedig ez még a XX. század közepén is élt az idősek körében. Korábban heti háromszor tartózkodtak az Úr jövetelét váró időszakban a hústól, aztán ez kettőre, szerdai és pénteki napra korlátozódott. Még nagymamáink is kerülték az adventi időszakban a zajos mulatságokat, a táncot, még lakodalmakat sem tartottak, sőt a kocsmákban ebben az időszakban csak utasokat szolgáltak ki.
Ha nem is olyan szigorút, mint a nagyböjtkor, hústilalmat az egyház advent idejére is előírt, XIV. Kelemen pápa ráadásul „személyre szabta” szerda–péntek ritmussal (1774), ez fenn is maradt 1918-ig; az idősebbek még emlékezhetnek rá, 1956-ig december 24-e szigorú böjti nap volt.
De a testi böjtölésen kívül, az önmagunkba térés is fontos: érdemes visszaszorítani a zajforrásokat, elcsöndesedhetünk, és emberi találkozásokra is nagyon megfelelő ez az időszak. A „meghallgató” magatartással kialakul egyfajta csöndesség az emberben. A belső pusztaságunkban pedig meghalljuk isten szavát.
