Óriási paradigmaváltás történt a tudományban, ami a meddőséggel kapcsolatos hozzáállást illeti. A kilencvenes évek AIDS-kutatásait megelőzően még azt gondolták ugyanis, ha egy pár meddő, annak a nő az oka. Aztán volt idő, amikor a különböző kutatások eredményeiből az rajzolódott ki, hogy ugyanannyira felelős a gyermektelenségért a férfi, mint amennyire a nő. Napjainkban ez az arány az erősebbik nem képviselői felé látszik eltolódni, ugyanis a tudomány mai állása szerint a meddők 60 százaléka férfi – hangzott el ez a megdöbbentő adat A férfi meddőség többszempontú megközelítése a hazai népességfogyás tükrében című kerekasztal-beszélgetésen kedden Budapesten. A helyzet drámai, pláne annak tudatában, hogy ez a tendencia várhatóan még tovább fog romlani. Úgy tűnik, hogy komoly a baj, ami a férfi fogamzóképességet illeti, míg 1938-ban átlagosan 120 millió hímivarsejt volt található egy milliliter ondóban, addig ez a szám 1990-re 70 millióra csökkent. Ha ugyanilyen mértékben folytatódik a zuhanó tendencia, húsz év múlva eljutunk oda, hogy ez az érték eléri a kritikus szintet, vagyis mindössze 20 millió spermium lesz egy milliliter ondóban, ami pedig nem elegendő a megtermékenyítéshez.
Az okok természetesen nagyon összetettek: a túlhajszolt életmódon, pszichológiai tényezőkön és a nyomasztó stresszen túl a férfi meddőségért nagymértékben felelős a dohányzás, az alkohol- és drogfogyasztás, az egészségtudatosság hiánya, de még az ülő életmód is. Olaj a tűzre továbbá
„a konditermekben való identitáskeresés és agyonszteroidozás is”
– mondta Szöőr Anna. A jogász-pszichológus az eseményen nem állított kevesebbet, mint hogy a népességfogyás oka a meddőséghez való hozzáállás.
Mint mondta, praxisában előfordultak olyan párok, melyek az élet vizét is megitták volna, csakhogy legyen gyerekük, de a másik véglet is jócskán képviseltette magát, nevezetesen azok, akik a megbélyegzéstől félve tabuként kezelték a témát, és nem voltak hajlandók szakemberhez fordulni. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői teljes mértékben egyet értettek abban, hogy az egyre többeket érintő nem funkcionális meddőséget (amin lehet segíteni) addig nem lehet gyógyítani, amíg a problémát tabuként kezelik a férfiak. Szakértők szerint addig nem lehet a kedvezőtlen folyamatnak megálljt parancsolni, amíg az erősebbik nem képviselői, megoldást remélve a feleségeiket küldik a gyógyszertárba, hogy szerezzenek gyógyírt problémájukra. Molnár Katalin főgyógyszerész elmondása szerint ez ugyanis igen gyakori eset.
Jó hír viszont, hogy a meddőség odafigyeléssel, egyszerű módszerekkel és modern készítményekkel sok esetben megelőzhető és kezelhető. Egyes kutatások szerint az esetek ötven százalékában a pszichológus is képes orvosolni a problémát, ez is azt mutatja, hogy a meddő pároknak óriási segítség lenne, ha többféle szakértőből (pszichológus, nőgyógyász, urológus, akár gazdasági szakember) álló, úgynevezett multidiszciplináris (több tudományt érintő) csoport foglalkozna velük. Látván a szomorú magyar valóságot: egy betegre alig jut idő a legtöbb rendelésen, ez egyelőre – a kerekasztal-beszélgetést moderáló Jakupcsek Gabriella kifejezésével élve – csak „futurisztikus elképzelés” marad.
Bár Magyarországon minden ötödik pár küzd meddőséggel, ez a problémakör még mindig csak kis szelete a nagyon mély társadalmi problémákra visszavezethető drámai népességfogyásnak. A drámai nem túlzás, ugyanis az úgynevezett teljes termékenységi arányszám (ami azt mutatja, hogy egy nő átlagosan hány gyermeket vállal) 1,4-re csökkent Magyarországon – emelte ki Makay Zsuzsanna, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet tudományos titkára. Véleménye szerint ha ez a szám 1,3 alá esik, a népességfogyás sok esetben megfordíthatatlanná válik, innen már „a nemzet felemelkedése” nagyon nehéz. Ideális esetben ez az arányszám 2-2,1 körül kellene hogy legyen. A helyzetet tovább nehezíti, hogy Magyarországon egyre kevesebb a szülőkorban lévő nő – a rendszerváltás óta 200 ezerrel esett a számuk –, ami azt jelenti, hogy a születésszám „feljebb tornázásához” nekik még több gyermeket kellene vállalniuk.
Bár közismert, hogy 1981 óta több magyar hal meg, mint amennyi születik, a probléma gyökere Lovas Rezső, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja szerint jóval mélyebbre nyúlik vissza. Elmondása szerint Fekete Gyula már az 1970-es években kongatta a vészharangot Éljünk magunknak? című, a népesedési kérdést boncolgató könyvével. Lovas véleménye szerint
„ez a »mély társadalmi probléma« nem lehet független a kommunizmus individualizmusra és családellenességre irányuló hatásától sem”.
Szöőr Anna is az individualizmusban és az egyénközpontú társadalomban látja a probléma fő gócpontját. Lovas ezt még azzal is kiegészítette, hogy sajnos a fiúk is igen „instabilak”, mamahotelekben laknak, inkább összeköltöznek párjukkal, majd elköltöznek, ha úgy hozza a sors, de nem köteleződnek el, és nem választják a házasságot. Szerinte sok esetben a párok közösen sem hisznek abban, hogy képesek lennének felnevelni egy gyermeket. Hozzátette: döbbenetes az is, hogy a 30-39 éves nők negyede nem él párkapcsolatban, úgy véli, ez az, amin sürgősen változtatnia kellene a kormányzatnak.
Annak kapcsán, hogy az egyedüllét mennyire választott irány, megoszlottak a vélemények. A pszichológus szerint sok esetben az elkényelmesedés és az áldozathozatalt nem vállaló magatartás állhat a háttérben. A demográfus ezzel szemben úgy véli, csupán egy erős kisebbség – a középső korcsoport mindössze 3 százaléka – választja tudatosan a hagyományos értelemben vett szingli létet. Makay Zsuzsanna szerint a kutatási adatok is megerősítik, hogy a fiatalok többsége még mindig fix párkapcsolatban kíván élni, úgy véli, ezt a „komoly lehetőséget” kellene kihasználni.
Ma már nemcsak a szegénységet, hanem a – nyugat-európai tendenciák által igazolt – gazdagságot is a zuhanó gyermekvállalási kedv számlájára szokás írni, ahogy a bizonytalanságot is. Az MNO kérdésére, miszerint mennyiben játszik szerepet az egyre rosszabb népesedési adatokban az a tény, hogy Magyarországon még mindig a nők veszik ki a nagyobb részt a gyermekvállalásból a munka mellett is, Makay úgy válaszolt: azokban az országokban (például Svédország), ahol az édesapa nagyobb szerepet vállal a gyermek körüli teendőkben, valóban nagyobb a gyermekvállalási kedv is.
A szakértők szerint – bár valóban komoly segítséget jelenthetnek – nem elegendők csupán a gyermekvállalást támogató kedvezmények, stabil párkapcsolatra és családi háttérre, kiegyensúlyozottságra törekvő személyiségekre volna szükség.
