„A testét táplálja, ne az érzéseit!” Az érzelmi evés esetében az igazi probléma a fejben van. Az elismert amerikai pszichológus, Susan Albers több sikerkönyvet is írt a témában, ő az úgynevezett mindful eating egyik legnevesebb szakértője. Albers a munkáiban arra keresi a választ, hogy miként lehetünk tudatosabban az étkezéssel kapcsolatban, hogyan étkezzünk örömmel, egészségesen és bűntudat nélkül, illetve milyen mentális technikák segítenek felvenni a harcot az érzelmi evés, a túlevés és persze az ennek következtében fellépő túlsúly ellen. Következzen pár hasznos tanács a mindennapokra – írja a diétaésfitnesz.hu.

1. ÍRJON 5×5-ÖS LISTÁT!
Ha a figyelmet koncentráltan és célzottan irányítjuk egy adott dologra, akkor a legjobb fegyvert választjuk az érzelmi evés ellen. Hogy néz ki ez a gyakorlatban? Fogjunk egy papírt, és írjuk rá öt olyan ember nevét, akit fel tudunk hívni, ha úgy érezzük, csak evéssel vagyunk képesek megnyugtatni magunkat. Jegyezzünk fel öt relaxációs módszert, ami segíthet elterelni a gondolatainkat. Jegyezzünk fel öt helyet, ahol sikerülhet lazítani, öt mantrát, amit ilyen esetekben ismételgethetünk, valamint öt tevékenységet, amelyekről biztosan tudjuk, hogy elvonja a figyelmünket. Tegyük ki ezt a listát a hűtőszekrényre vagy a konyhában egy jól látható helyre! Legközelebb, amikor nassolnivaló után kutatunk, nézzük meg a listát, és válasszunk a nyugtató módszerek közül. Valamelyik egész biztosan működni fog!
2. A GONDOLATOK MEGTISZTÍTÁSA
Mielőtt nassolni kezdenénk, vessünk be egy vizualizációs gyakorlatot: lélegezzünk mélyeket, és képzeljünk el egy tisztító folyamatot a gondolatainkban. Lehet ez egy autó ablaktörlője vagy egy porszívó működés közben, vagy akár a felmosás folyamata. A lényeg, képzeljük azt, hogy megtisztítjuk a belsőnket, a gondolatainkat a fejünktől a lábujjunkig. Ismételjük ezt meg háromszor!
3. TEKINTSÜNK MAGUNKRA KÍVÜLÁLLÓKÉNT!
Az érzelmi evők gyakran illetik magukat súlyos önkritikával, és tesznek magukra olyan mérgező megjegyzéseket, mint például „csődtömeg vagyok”, vagy „soha semmit nem csinálok jól” stb. Annak ellenére, hogy ezek a gondolatok rövidek, nagyon károsak. Ilyenkor próbáljunk magunkra kívülállóként nézni, eltávolodva a problémáktól.