Ez nem igaz! Sőt, megalkotója egy férfi, nevezetesen Joseph Pilates volt, aki 1880-ban született Németországban. Tölcsérmelle volt, és asztmában szenvedett, ezért különösen fontos volt számára a fizikai erőnlét. Rendszeresen sportolt, felnőttkorára ügyes síelő, tornász, búvár, jógi és bokszoló vált belőle. Hetvenévesen is ereje teljében volt.

Fotó: PEXELS
1. A pilates női mozgásforma
Pilates az I. világháborúban hadifogságba került, ahol a sérült katonák rehabilitációjával foglalkozott. A kórházi ágyak fölé rugós pántokat helyezett, ezek segítségével a sérültek fekve is tudták erősíteni ép végtagjaikat. 1930-ban kezdte nyilvánosan oktatni módszerét. Ennek lényegét a speciálisan felépített gyakorlatsorozatok adják, amelyek az egész izomzat egyenletes és harmonikus erősítését, illetve a mozgáskultúra, a testtudat kialakítását célozzák. Manapság kétségtelen, hogy több nő vesz részt pilatesórákon, mint férfi. De a sportolók közül egyre több férfi építi be edzéseibe ezt a mozgásformát.
2. Pont olyan, mint a jóga
Noha a cél, azaz a test és a szellem egyesítése, harmóniája mindkét mozgásformában azonos, addig a hozzá vezető út más. A jóga és a pilates eltérően közelíti meg a mozgást, más a légzés, és különböző gyakorlatokat használ – bár kétségtelen, hogy vannak átfedések egyes gyakorlatok esetén.
A legnagyobb különbség talán abban van, hogy a pilates először a mélyizmokra, a hasüregi izmok fejlesztésére fókuszál, amit a szimmetrikus izomzat és az általános hajlékonyság növelése követ. A pilatesben minden mozgás a test középpontjából ered és a végtagokban teljesedik ki.
3. Túl könnyű
A pilates csak annak könnyű, aki nem megfelelően végzi el a gyakorlatokat. A koncentráció és a pontosság fontos, ha ezek nélkül mozogsz, valójában nem is pilatesprogramot csinálsz. Egy kívülálló számára úgy tűnhet, hogy a gyakorlatok szűk mozgástartományban zajlanak, és ezért könnyűek, ám ez csak a látszat! Valójában nagyon is megdolgoztatják a testet, hiszen a tartóizmok erősítése zajlik.
4. Túl nehéz
Tud izzasztó lenni, az biztos. Talán azért tartják sokan nehéznek, mert nem ezt várták, így meglepődnek, hogy mennyire átmozgat, milyen sok izmot dolgoztat meg. Ezért is fontos a fokozatosság elvét betartani, és nem csak nagy lendülettel beállni egy órára.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Fantasztikus hatással van a testre a funkcionális edzés
Alakformálás, erősödés, teljesítményfokozás, prevenció, gyógyítás... A funkcionális tréning a leghatékonyabb edzésformák egyike! De igazán hatásos csak úgy lehet, ha az adott módszert, eszközt megfelelően használjuk.
Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.