Több mint félmillió négyzetméteren takarítják a budapesti temetőket

Megkezdődtek a tavaszi munkák a budapesti temetőkben – ezt a Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közölte szerdán az MTI-vel.

Forrás: MTI2022. 03. 09. 12:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A munkálatok március 1-jén kezdődtek és több hullámban zajlanak a hónap során – írta a vállalat. A kertgondozást és a takarítási programot nyolc temetőben, összesen több mint félmillió négyzetméternyi területen végzik el.

A munkálatok kiterjednek a kijelölt parcellákon belül a síremlékek körüli takarításra, különös figyelmet fordítva a temetőlátogatók által esetenként nem megfelelően elhelyezett hulladékok elszállítására is. A takarítás részeként összegyűjtik és elszállítják az urnafülkék körül, urnafalak előtt szabálytalanul elhelyezett, otthagyott megemlékezési kellékek maradványait is.

Felhívták a figyelmet, hogy elsőként a Pestlőrinci temető 55–59-es parcelláiban gyűjtötték össze a leveleket és vágták le a magoncokat, illetve a vadon nőtt cserjéket. Ezt követően az Új köztemetőben a szóróparcella mellett található 68-as parcella seprűzése és rendezése zajlott le, majd a Kispesti, illetve a Farkasréti temetőben folytatódtak a munkálatok.

A temetőtakarítás második hetében ismét az Új köztemető a kiemelt helyszín, de a takarítás és területrendezés folytatódik a Megyeri, az Erzsébeti, a Rákospalotai és az Óbudai temetőben is – áll a közleményben.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Unsplash)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.