Bár őkelmét nem a gólya hozta, hanem egy cipősdobozban utazva érkezett hozzánk, ettől függetlenül teljes jogú családtag lett belőle az idők folyamán. Ebből talán kiderült, hogy Dömötör nem ember, hanem valami más, egészen pontosan egy eb. Mégpedig a szálkásszőrű tacskók szivartestű nemzetségének egyik oszlopos és délceg tagja.
Évekkel ezelőtt, amikor is az apró jószág megérkezett hozzánk, azonnal érdeklődve végigszaglászta a lakást, bepisilt az étkezőasztal alá, majd bemászott a számára előkészített kosárba, és elszenderedett. Családom nőtagjai és egyetlen fiúgyermekem mint valami díszsorfal, úgy állták körül a kutya fekhelyét, és azt várták, hogy felébredjen. Még engem is azonnal lepisszegtek, amikor megkérdeztem, hogy mit csinálnak ilyen elszántan a szerencsétlen kiskutya körül. Ekkor lett Dömötörből félisten, belőlem pedig számkivetett.
Az a tervem, hogy a kutyából egyszer majd ragyogó vadászkutya lesz, megérkezésünk után egy órával már csak távolodva integető, meghiúsult balga elképzelés volt. Próbálkoztam ugyan a képzésével, ahol mindig nagy érdeklődést mutatva tanulta a leckét, de végül is győzött az ablakból aggódó többség, és Dömötörből szépen lassan házi kedvenc lett. Ám ez az apróság mit sem von le az eb (barátoknak, közeli ismerősöknek és bizalmasoknak csak Döme) jelenlegi, a társadalomban betöltött pozíciójából.
Az idők folyamán apró termete ellenére hős védelmező vált belőle, mindig figyelő, zord őrmesterré nevezte ki magát. Másodállásban, vasár- és ünnepnapokon pedig a macskák és sünök felesküdött és elszánt ellenségeként tevékenykedik. Vakmerő és félelmet nem ismerő híre hamar elterjedt. Hatalmas masztiffok és nyugalmazott rendőrségi német juhászok is időben kitérnek előle, ha meglátják közeledni. Arisztokratikus származására utal, hogy nem tűri a munkásruhát: ődakszlisága azonnal morogni, ugatni kezd, ha békés kétkezi melósok haladnak el mellette. Egyébiránt, ha valamelyikünk este nincs otthon, ő akkor is szolgálatba helyezi magát. Idegesen járkál fel s alá mindaddig, amíg a hiányolt meg nem érkezik; ekkor ő lejelentkezik (szemérmetlenül hanyatt dobja magát, és négy lábát a plafon felé tartva csóválja a farkát), és a kellő simogatás meg dögönyözés után, elkönyvelve, hogy minden a legnagyobb rendben, felpattan, beriszálja magát kosarába, ahol horkolva elalszik.
Dömötörnek sok minden más mellett van még egy kiváló tulajdonsága: mindig pontosan tudja, hogy mikor van a sétaidő. Most is itt tekeredik az asztal körül. Úgyhogy, bár szívesen folytatnám a számkivetettségem okozójának hőstetteiről szóló történetet, de bocsánat, most mennem kell...
