Az élő puszta: tengersík Hortobágy

Ha eltekintünk a főváros sokszínű látványosságaitól, Magyarországot két tájegységéről ismeri a legtöbb külföldi.

Ez a több mint 82 ezer hektáros terület magában foglalja Közép-Európa legkiterjedtebb tengersík táját. Élővilága meglepően sokszínű. Igaz volt ez valaha löszszigeteire is, amiken eredetileg a fogoly, a fürj és a túzok költött. Mára azonban ezek a fajok mindinkább mezőgazdasági kultúrákat választanak. Az ürge ellenben a kerecsensólyom, pusztai ölyv, parlagi sas fő zsákmányállata, s ezeket mindmáig a löszgyepek fölé vonzza. A magyarok turulmadarából egyébként a Hortobágy környékén mintegy 20 pár költ, számuk tehát emelkedik, akárcsak a parlagi sasé, amely egyébként nem állandó lakója a nemzeti parknak. A gerincesek közül említésre méltó még a löszhátakon élő pusztai görény és a vakondok.

A szikes pusztákon valaha nagy számban fordultak meg a haszonállatok, mára azonban ezek a területek zsugorodni kezdtek az alullegeltetés miatt. Jelentősen lecsökkent a nyár közepére kiszáradó mocsarak legeltetése is, ami azok szerkezetének gyökeres átalakulásával járt.

A szikesek hüllőfaunája ugyan viszonylag szegényes, de szárazabb időszakban rendszeresen találkozhatunk itt fürge gyíkkal és vízisiklóval. Madárfajait is viszonylag alacsony fajszám, azonban magas egyedszám jellemzi. A fürj állománya az utóbbi évtizedben megerősödött.

De él itt túzok, ugartyúk, székicsér is, noha utóbbi inkább mezőgazdasági területeken telepszik meg. A nyár végi gyülekezéskor nagyszámú vándormadár jelenik meg a szikes pusztákon: a gólyák, bíbicek, nagy pólingok, danka sirályok és sárgalábú sirályok; a Skandináviában költő havasi liléknek pedig ez az egyetlen ismert kontinentális vedlőhelye.

A szikes puszta emlősei közül a mezei nyúl állománya enyhén növekedőben van. Az utóbbi években pedig megjelent a dél felől terjeszkedő aranysakál. Az őz nehezen tudja kiheverni a rendszerváltás utáni orvvadászat pusztításait, a gímszarvas viszont terjeszkedőben van az Alföldön is. A Tisza e szakasza változatos élőhelyet kínál a halak számára, az itt előforduló fajok száma meghaladja az ötvenet. Természetvédelmi szempontból kiemelkedő a Kárpát-medencében őshonos lápi póc, a balkáni csík, a széles durbincs és a selymes durbincs, a magyar bucó és a német bucó.

A Tisza – szűkebben a Tisza-tó – őszi és tavaszi madármozgalmaiban a lúd- és récevonulás a meghatározó. A halastavakhoz és mocsarakhoz hasonlóan több ezer vadlúd, illetve több tízezer réce figyelhető meg a szeptember–novemberi, illetve a február–márciusi időszakban. Az emlősfauna legértékesebb tagjai errefelé a mindenütt jelen levő vidrák. Az árterekben pedig otthonosan jár-kel a vaddisznó, őz, és egyre gyakrabban a gímszarvas.