Tízéves a Diana Vadászhölgy Klub

Bán Beatrix szerint a legfontosabb feladatuk a gyermekek és a fiatalok környezettudatos nevelése.

Manapság, amikor sokan szívtelennek látják a vadászokat, meglepő lehet, hogy nemcsak marcona férfiak, hanem a gyengébbik nem tagjai is százszámra hódolnak ennek az ősi szenvedélynek, közölte lapunkkal Bán Beatrix, a Diana Vadászhölgy Klub vezetője. Mint elmondta: szervezetük egyik fő célkitűzése ennek a látszólagos ellentmondásnak a feloldása. „A vadászat nem az ölésről szól, nem is a puskaropogásról, hanem a természet szeretetéről és tiszteletéről egy olyan korban, ahol az emberi beavatkozás elengedhetetlen a vadfajok fennmaradásához” – fogalmazott.

A vadászhölgyklub idén ünnepelte tizedik születésnapját, alakulását 2003. október 29-én mondták ki Budapesten. A szervezet a Vadászati Kulturális Egyesület berkein belül jött létre, és azóta változatos programokkal, időközben hagyománnyá vált rendezvényekkel igyekszik összefogni a női vadászokat és formálni a közvéleményt.

Ilyen esemény például az évről évre megrendezett országos Diana-bál és a koronglövő Diana-kupa, s idetartoznak a közös vadászatok, a bel- és külföldi tanulmányutak, kirándulások, szakmai előadások, kiállítások is. Bán Beatrix úgy véli, hogy a legfontosabb feladatuk mégis a gyermekek nevelése. Egyrészt szeretnék, ha a fiatalok megismernék és megszeretnék a természetet, másrészt hogy tudják, mi a feladata az erdésznek, a vadásznak, illetve hogy ők maguk miként járulhatnak hozzá a környezetük megóvásához.

A klub Csongrád megyei vezetője, Bozóné Olga az alapítás napjától tagja a szervezetnek. Kérdésünkre arról mesélt, hogyan válik valakiből Diana. „Kár tagadni, a legtöbben először egy férfi rokon vagy ismerős hatására ragadnak puskát. Együtt ülni a lesen, közösen részt venni egy hajtáson páratlan élmény, és sokakat magával ragad.” Hozzátette, hogy a klub rendezvényeit nem vadászó lányok, asszonyok is előszeretettel látogatják.

Szerinte egyébként a Dianákra a hagyományápolásban ugyancsak komoly szerep hárul. Példaként hozta fel, hogy az utóbbi időben akadnak, akik elszakadtak a régi szokásoktól, és terepmintás ruhában, sőt akár farmerban is szívesen vadásznak, ők azonban fontosnak tartják, hogy adjanak a megjelenésükre, és így tiszteljék meg a vadászat pillanatait. A vadászhölgyklubban három nemzedék találkozik rendszeresen, ezért a fentihez hasonló szabályok, az idősebbek tudása, tapasztalata könnyen követerőkre talál.

Tarjányi Lili fiatal, egyetemista lány. Számára éppen a tanulás volt az egyik ok, amiért a szervezet tagjainak sorába lépett, a másik ok pedig a társaság. „A környezetemben kevés vadász volt, így amikor két éve levizsgáztam, sokan furcsán néztek rám. A vadászhölgyklubban viszont érzem, hogy nem vagyok egyedül a szenvedélyemmel, emellett a tankönyvekből beszerezhetetlen ismeretekkel gazdagodhatok” – magyarázta.

„Nekem nagyon szerencsés életem volt. Több mint negyven éve vadászom, ám soha senki nem szólt meg érte. A férfiak persze először elcsodálkoztak, azonban mindig tisztelettel viseltettek velem szemben” – vette át a szót Detky Jánosné. A szervezet nyolcadik ikszet is betöltött tagja úgy véli, nincs jelentősebb különbség férfi és nő vadász között. Mindkét nem képviselőit a szenvedély hajtja, ezért aztán a klub is minden támogatást megkap a Vadászati Kulturális Egyesülettől éppúgy, mint a kamarától.