Az utazót pihenőház és étterem várja itt, ám hosszabban elidőznie is érdemes, ha már az országnak ebbe a szegletébe vetődött. Szeme pillanatok alatt megakad majd az ódon vadászkastélyt idéző, vörösfenyőből készült épületen, amelyet több mint egy évszázada, a millennium évében emeltek Habsburg Tescheni Frigyes megbízásából. A főherceg saját trófeái bemutatására szánta a díszes kúriát.
Rendeltetése azonban ma sem különbözik sokban, hiszen itt kapott helyet a Trófeamúzeum, amelyben 2003 szeptemberében állandó kiállítást nyílt Élet az ártérben címmel. A tárlat a Duna Dráva Nemzeti Park természeti kincseit, a nagy múltú ártéri gazdálkodás hagyományát, a vadvizek, az erdők és az éjszakai, ritkán szem elé kerülő állatok világát mutatja be.
Vitrinjeiben feltűnnek a ligeterdők jellegzetes növénytársulásai és gerinctelen állatai. Falain pedig megannyi színes fotó, térképek és grafikák teszik még szemléletesebbé a kiállítást. A galériában ugyanakkor a környékre jellemző mesterségek régi eszközei segítenek a múltidézésben. A tárlat előzetes bejelentkezés után látogatható. (Egyeztetni a Duna Dráva Nemzeti Parknál a 06-30/377-3388 vagy A 06-30/405-4571-es telefonszámokon lehet). A múzeumi sétát követően sem érdemes menten hazaindulni, hiszen a kirándulóközpontnál veszi kezdetét a Bárányfoki tanösvény. A túrán megismerhetők a jellegzetes gemenci ártéri és ártéri-erdei élőhelyek, valamint a gazdag élővilág legjelentősebb fajai. Továbbá a kirándulás alatt érdekes adattal gazdagodhatunk a mély és magas ártér jellegzetességeiről, a holt fa jelentőségéről a természetes erdőkben, valamint az őseink megélhetését biztosító fokgazdálkodásról is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!