Albérlet

Ekkor szúrt hátba az a bizonyos félreismerhetetlen és valós érzés, mint amikor az embert szánt szándékkal nézik, figyelik.

Bors Richárd
2014. 10. 05. 10:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Könnyű párát lehelt a hajlongó nádas, amely úgy táncolt végig a keskeny rét tetején, mint a szerelmes szívben a vágyakozó gondolat: puhán és lágyan. Megfestette a még zöldellő kaszálót, majd amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan távozott. Lassan múltak a percek, megfontoltan lépkedett az idő az őszi este langyos ígéretében, és egy macskabagoly ijedt rikácsolásba kezdett. A szúnyogok kissé meglassúdtak, a Nap ráült a horizont szélére, és a sűrűből egy szajkó kiáltását hozta felém a tétován botorkáló alkonyat.

– Talán most – gondoltam. Ugyanis szarvasnézőben ücsörögtem egy rissz-rossz magasles megviselt deszkáján.

De nem. Odabent, a közeli erdőben folyt a lakodalom, zajlott a mulatság, amit a bika, vagyis a vőlegény vadászszívvet melengető bőgéssel is nyugtázott.

Terelgette, óvta és védte szarvashölgyeit, és néha-néha belekiáltotta szerelmét a készülődő éjszakába, ám megmutatni magát nem akarta. Úgyhogy moccanni sem mertem, csak ültem és hallgatóztam – mint aki a tilosban jár, vagy éppen rossz fát tett a tűzre –, és kicsit kellemetlenül éreztem magam. Hiszen szerelmesek után leskelődni ?

A szél néha megmozdította a magaslest és ilyenkor elszáradt falevelek hullottak öreg kalapomra. Később már gyanússá vált a „levélhullás”, hiszen már akkor is esett, ha nem fújt a szél.

A tetőzet egyik korhadásnak induló sarkában talán egy fészek vagy valami odúféleség lehetett, és onnan kaptam pár kéretlen levelet. Első gondolatomban eszembe jutottak a denevérek, darazsak, bogarak vagy éppen pókok, amikkel eddig kellett osztozkodnom erdei magányomban.

Idetartozik még az a pár bagoly is, akik éjszakai őrjáratuk, hangtalan „villanásuk” során a magasles szélén próbáltak megpihenni, nem kis ijedtséget okozva bennem, majd meglepődésem után saját magukban. És okvetlenül meg kell még említenem azt a „kezdő” rókát is, aki – egérhangot utánzó sípom hatására – fellépkedett a létrán, majdhogynem közvetlenül mellém

De ez a motoszkálás valahogy más volt. Sőt: a levélhullást követően apró léptek igyekeztek a les tetejének egyik sarkából a másikba.

Pár pillanat és újabb tipegés. Majd megint

Ekkor szúrt hátba az a bizonyos félreismerhetetlen és valós érzés, mint amikor az embert szánt szándékkal nézik, figyelik. Kezdtem kényelmetlenül érezni magam, és lassan, óvatosan megfordultam.

A les mögött lévő fa ágai közvetlenül ráfeküdtek alkalmi állomáshelyem tetejére, és ezek közül az egyiken egy mogyorós pele és az ő szigorú tekintete tartózkodott. És engem nézett

Meglepődni sem volt időm, mert kapta magát és vakmerő kötéltáncos módjára végigszaladt az ágon és utána le a fatörzsön. Csodálkozni sem értem rá, mert pár másodperces kihagyásokkal még négy apró családtag követte a kis akrobatát.

Az ágon mindegyik megállt egy pillanatra és pont úgy néztek rám, ahogy a házsártos főbérlő néz a villanyoltás után hazalopakodó albérlőre. Kérdőn és kutakodva: te meg mit keresel itt?

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.