Erdőmentés önzetlenül

Meggyőződésük: a természet megóvásának csak egyetlen útja van, az összefogás.

Az eldobott csokoládéspapír az erdei út mellett minden lelkiismeretes erdészt, vadászt és természetjárót megbotránkoztat, pedig az csak a jéghegy csúcsa! Kevés olyan része van az országnak, ahol ha kicsit mélyebben nyomulunk az erdőbe, ne bukkanhatnánk a legelképesztőbb dolgokra. Egy-egy vízmosásban, szakadék alján nem ritkán ott hevernek civilizációnk „nagy technikai vívmányai” a rossz hűtőgéptől a tévén át egészen az angol WC-ig. Szinte felfoghatatlan, hogy talál az ipari mennyiségű szemét utat a természet szívébe, azt viszont nem nehéz belátni: telehordani az erdőt könnyebb, mint kitakarítani, vagy éppen kopogtatni a szeméttelepen.

Az Erdőmentők Alapítvány egyike azoknak a civil szervezeteknek, amelyeket e feladat nagysága nem rettentett el a cselekvéstől. Szóvivőjük, Csonka Zsófia a mozgatórugókat firtató kérdésünkre adott – némi romantikával fűszerezett – válasza szerint évekkel ezelőtt azért láttak munkához, mert úgy érezték, tartozásuk van.

– Ha valaki ismeri az Erdő fohásza című költeményt, akkor pontosan tudja, hogy miről van szó. De nem feledkezhetünk meg arról a rengeteg állatfajról sem, amelyeket az ember kihalásba vagy méltatlan életkörülmények közé kényszerített. Mi úgy gondoljuk, ez egy egészséges érzés, ami minden érett embert cselekvésre késztet – fejtette ki a szervezet képviselője.

Mint elmondta: az első kis csapat Budapesten alakult, önálló elgondolások alapján, s mára hét regionális központban, mintegy háromszáz emberrel dolgoznak.

– Az erdőmentők alapvetően hétköznapi emberek, akad köztük kétkezi munkás, tanuló vagy éppen egyetemi tanár, de erdészek, vadgazdák, természet- és környezetvédelmi szakemberek is, akik garantálják az általunk elvégzett munka szakszerűségét – hangsúlyozta Csonka Zsófia.

Az alapítvány számos állami erdészettel, nemzeti parkkal, rendvédelmi szervvel, erdészeti és vadgazdálkodási képzőhellyel, önkormányzattal, valamint sok más civil szervezettel együttműködik. Néhány hete például csatlakoztak a regionális polgármesteri hivatal által szervezett Takarítsuk ki Óbudát! akcióhoz, a Magyar Tolkien Társaság rendezvényén pedig az Erdő patikája címmel tartottak ismeretterjesztő előadást. Már ez is sejteti: a szervezet sokoldalúságra törekszik. Csonka Zsófia kifejtette: – Környezetvédelmi méréseket és laboratóriumi vizsgálatokat végzünk, hogy nyomon kövessük a civilizáció ökológiai hatásainak változását az egyes termő- és élőhelyeken. Érdekegyeztetéssel is foglalkozunk, és ezen belül igyekszünk összekapcsolni, egy asztalhoz ültetni a „nagy hármast”, az erdészeket, a vadgazdálkodási szakembereket és a természetvédőket – tette hozzá.

Amikor az eredményeikről faggattuk, az alapítvány munkatársa mindenekelőtt az önkéntesek számának gyarapodását emelte ki.

– Véleményünk szerint ha azt akarjuk, hogy az átlagember átérezze a természetről való gondoskodás súlyát és szükségességét, akkor az egyetlen megoldás a személyes bevonás. Azt az érzést, amit az ember okozta károkkal történő szembenézés vált ki valakiből, lehetetlen könyvekkel vagy akár filmekkel előcsalni. A személyesség ráadásul azért is hasznos, mert ezáltal testközelből ismerhetjük meg az erdőben jelenlévő más személyek – erdészek, vadgazdák – szerepét, valamint szempontjait, és azt, hogy ők nem az erdő ellenségei, sőt, ha tenni akarunk az életközösségekért, azt csakis velük karöltve tehetjük meg – mutatott rá Csonka Zsófia, majd kiemelte: – Meggyőződésünk, hogy a természet megóvásának egyetlen útja az összefogás. Az egyik legkomolyabb erősségünknek azt tartjuk, hogy mi nem tiltakozunk transzparensekkel, nem vonulunk fel, nem kötözködünk minden szembejövő turistával, hanem egész egyszerűen kimegyünk az erdőbe dolgozni, sőt, még az erdőgazdálkodóknak sem próbáljuk megmondani azt, hogy miként végezzék a munkájukat, hanem inkább azt kérdezzük, hogy miben segíthetünk – fűzte hozzá a szóvivő.

Tennivalóból pedig akad bőven. A szóvivő kérdésünkre két nagy csoportba sorolta az élővilágot leginkább veszélyeztető tényezőket: az egyikbe tartozik minden, amin a „hétköznapi ember” is tud segíteni – a másikba pedig mindaz, ami meghaladja a civilek erejét és lehetőségeit. Ezt aztán Csonka Zsófia úgy részletezte: – Az élőhelyek fragmentációjában, vagy éppen a gyárak károsanyag-kibocsátásának ügyében nyilván tehetetlenek vagyunk, hiszen még a nálunk sokszor nagyobb szervezetek is azok. Ugyanakkor két igen komoly fegyver van a kezünkben: a munka és az ismeretterjesztés. Megtehetjük például, hogy kitakarítjuk a teleszemetelt erdőt; megtaníthatjuk a gyermekeinknek, hogy óvják és védjék a környezetet; segíthetünk az orvvadászok hurkaiban ragadt vad megmentésében; fákat ültethetünk – és hosszan lehetne még sorolni, mennyi feladat vár arra, aki valóban tenni akar az erdőkért – emelte ki a szervezet képviselője.