Első állomásunk Beregszász, a néhai Bereg vármegye központja, ahonnan a Borzsavölgyi Gazdasági Vasút valaha kiindult. A 106 kilométeres, 760 milliméter nyomtávolságú vonalhálózat 1908 és 1911 között épült ki, a fővonal Beregszászról Kovácsrétre vezetett Komlóson és Ilosván keresztül. Ezenkívül volt két szárnyvonal is, az egyik Ilosva és Gyilalja, a másik Komlós és Nagyszőlős között.
A beruházás célja – mint valamennyi eddig bemutatott kisvasút esetében – az volt, hogy a Kárpátok lábainál található bányákat és erdőgazdaságokat bekapcsolja az országos forgalomba. Erre Beregszászon és Nagyszőlősön nyílt lehetőség. Az áruszállítás mellett idővel a személyszállítás is megjelent.
Mára a hálózat nagy részét üzemen kívül helyezték. A helyi híradások szerint a Nagyszőlős– Komlós–Ilosva vonalon vannak még menetrend szerinti járatok. Említésre méltó továbbá, hogy minden év augusztusában megtartják a beregszászi kisvasúti napot, s ebből az alkalomból különvonat közlekedik Beregszászról Komlósra.
A térség flórája és faunája egészen sokszínű. A különböző leírások például a fák kapcsán megemlítik, hogy a bükk, a tölgy, a fenyő, a nyír, az éger, a gyertyán, a tiszafa, a kőris és a juhar mellett számos egzotikus fajta is megél erre; a 19. század végén, illetve a 20. század elején telepítették be ezeket a megye előkelő családjai.
A vadvilág képviselői közül pedig – csak az emlősök közül kiemelve néhányat – olyan lakói vannak Kárpátaljának, mint a róka, a farkas, a barna medve, a nyérc, a vadmacska, a hiúz, a vaddisznó, az őz, no meg a szarvas.
Erdélyországból ugyanakkor a Kovászna–Kommandó erdei vasútról szeretnénk röviden megemlékezni.
A Kovászna-Térréti Vasutat 1892-ben helyezték üzembe. A vonatok Tündérvölgybe tartottak, ahol a mérnökök egy különleges, úgynevezett gravitációs siklóvasúton keresztül csatlakozási lehetőséget alakítottak ki a Kommandó környéki hálózathoz, ezzel – legnagyobb kiterjedése idején – egy 200 kilométeres erdei vasút jött létre. (A gravitációs rendszer azt jelenti, hogy a rakott kocsik a súlyukkal húzzák fel az üreseket.) A siklót amúgy az Erdélyi Erdőipar Részvénytársaság rendelte meg, s ami megmaradt belőle, az a világon immár egyedülálló.
A Kovászna–Kommandó vasúthálózatot egészen a kilencvenes évekig használták arra, hogy a kitermelt fát eljuttassák a nagyobb csomópontokba. Az ezredfordulóra viszont az áruszállítás megszűnt, a pályák pusztulni kezdtek; a személyforgalom korlátozott, ám gyalog is érdemes szétnézni, hiszen – ugyan kinek kéne bizonygatnunk: Erdély vadregényes tájait, a helyenként még szinte érintetlennek tetsző erdőségeket néhány sorban, de még egy könyvben, dokumentumfilmben sem lehet a maga teljességében bemutatni. Azokat bizony egyszer az életben mindenkinek látnia kell!
