Jómagam kíváncsian hallgattam az ágról ágra rebbenő kis cinkéket, de nem tudtam eldönteni, hogy most éppen a „kiscipő-kiscipő-kiscipő” strófát hirdetik világgá, vagy a „nyitnikék-nyitnikék-nyitnikék” dallamot hangoztatják. De végül is mindegy, hiszen végre-valahára március, vagyis tavasz van.
Nem tudom, hogy ilyenkor mi történik a „levegőben”, de minden megváltozik, az illatok, a fények, az esték és a reggelek. Az eső is másképpen esik, és a szél is szelídebben fúj. Szinte érezni lehet, meg lehet fogni, tapintani, hogy valami új, valami más, valami rendkívüli van születőben. Egy cseppet sem csodálkozom Petőfin és a márciusi ifjakon. Hiszen ilyentájt valami van a levegőben
Új élet, új erő és új lendület költözik az eddig szunnyadó, bóbiskoló természetbe. Igaz, hogy még csak olyan ásítozó, nyújtózkodó, álmot szemből törölő, de új. És – pestiesen szólva – ez a lényeg!
Régen, amikor még jártunk szalonkázni – és nem a monitoringozás hamis leple alatt ballagtunk ki vadászni –, alig vártuk az első hírnököket, a barázdabillegetőket. Ha ők már itthon billegettek, ha ők megérkeztek hosszú vándorútjukról, akkor szerelmes tündérmadaraink, a szalonkák sem késlekedhetnek már sokáig.
Majd jöttek a fecskék, elsőként a füsti nemzetségbeliek, majd a molnárék fecskéje, végül pedig – március vége felé – a partifecskék érkeztek meg. De a hónap közepe táján már bekopogtattak a fiatal menyecskék „rémálmai” is, a babahordozó, piros csőrű gólyák, majd mindenféle vöcsök- és partimadár-csapatok, illetve godák, lilék, gulipánok és cankók. Szépen sorjában, ahogy a természet hatalmas, folyton körbejáró órája ketyegi, jönnek a többiek.
Alig vártuk a délről érkező híreket, a tartalmas beszámolókat, hogy ki, mikor, hol és hány szalonkát látott. Azután pedig, amikor a mi pagonyunkba is megérkeztek, akkor már megnyugodott lélekkel, de annál jobban zakatoló vadászszenvedéllyel vártuk őket, ki-ki a megszokott, jól bevált helyén.
Ej, de sokszor virradt itt ránk a reggel, és talán még többször leselkedett velünk cinkosan és csendesen a vacsoracsillag.
És tulajdonképpen az, hogy láttunk-e, vagy éppen hallottunk-e, netán terítékre hoztunk-e szalonkát, innentől kezdve mindegy is, hiszen már itt vannak és nekünk repülnek
A lényeg soha nem a vadászatában volt, nem a puska elsütésében lakozott, hanem a márciusban, a jelen lévő, kézzelfogható tavaszban, a szemérmesen bólogató hóvirágban, a rügyező fákban, a szerelmes, fészeképítő madár dalában, a fenségesen fanyar avarillatban és az imitt-amott még hófoltos erdőben Na meg a szalonkákban.
