Tarsoly József egri hegybíró az MTI-nek elmondta: ugyan a legenda szerint a bikavér elnevezés az 1552-es sikeres egri várvédelemhez kötődik, mert a támadó törökök azt gondolták, hogy az egri vitézek bátorságát a bika vérének fogyasztása acélozza meg, ám az igazság más. A középkorban ugyanis csak fehérbort termeltek Egerben, a vörös fajtákat pedig később a rácok honosították meg a városban, vagyis a várvédő vitézek nem ihattak mélybordó vörösbort. Sőt, a vörösbor később is inkább piros vagy világosbordó volt, és csak a modern borászati eljárások nyomán alakultak ki a ma ismert árnyalatok.
Fahordós érlelés
Nem utolsósorban Grőber Jenőnek (1869–1941) köszönhetően, aki úttörő eljárásokat honosított meg a borvidéken. A nevéhez fűződik a fajborok elkülönített érlelése, az, hogy a különböző szőlőfajták szüretelése más-más időpontban történik, valamint ő tette jellemzővé a fahordós érlelést is. Addig ugyanis többségében olcsóbb kádakban és üvegballonokban tárolták a bort.
A bikavérkészítéskor meghatározta az analitikai paramétereket, a borászati technológiát és a borkészítéshez felhasználható szőlőfajtákat. Általánossá tette az üvegpalack és a parafa dugó használatát is.
Bikavér kódex és sorszámozás
Útmutatása szerint a Bikavér készítéséhez használható borokat csak külön szabad tárolni, és csupán legkevesebb egyesztendős elkülönített érlelést követően történhet meg a házasításuk, vagyis a Bikavér létrehozása. Mindennek pedig egyenes következménye volt a Bikavér készítésének modern módját meghatározó Bikavér kódex 1997-es elfogadása – magyarázta a hegybíró.
Arról is beszámolt: szintén különleges aktualitást ad az idei szüreti napoknak, hogy augusztus 1-jén lépett életbe az uniós szabályzatnak megfelelő, a klasszikus, a superior és a grand superior borokat meghatározó termékleírás. Eszerint a klasszikus kategóriában egy hektár szőlőből maximum 100, a superior esetében 60, a grand superior esetében pedig 35 hektoliter bor készíthető. Hasonló felosztás Eger mellett még a Villányi és a Tokaji borvidékeken lépett életbe.
Eger esetében viszont különlegesség, hogy bevezették a sorszámozott borvidéki ellenőrzőjegyet, vagyis minden egyes palack bort nyomon tudnak követni – mondta Tarsoly József.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!