Az élvezhető élethez nem a túlbonyolított, érthetetlen, fárasztó ételek, a feszes luxuséttermeken keresztül vezet az út, hanem a munkájukat élvező, földből alkotó embereken keresztül – olvasható az Etyeki Kezes-lábos fesztivál filozófiája. Erre a gondolatmenetre alapozva kezdődött egy évről évre egyre népszerűbb, kiváló minősítést elnyert rendezvény, amely idén az 10., ámde utolsó alkalommal viseli a Kezes-lábos fesztivál nevet.
Rókusfalvy Pál, a fesztivál szervezője elmondta, az utóbbi években 50-70 ezer látogatót vonzó fesztivált azért hagyják abba a „csúcson”, hogy felépíthessenek és útjára indítsanak egy másik, remélhetőleg hasonlóan sikeres programsorozatot.
Az Etyeki Pikniket évente két alkalommal rendezik majd az etyeki szőlőskerteknél, ahol a helység önkormányzatával együttműködve kiépítik az infrastruktúrát, utakat alakítanak ki, pihenőpadokat állítanak fel, és egységes gyümölcsfaültetvényeket telepítenek.
A tervek szerint gasztronómiai sétányt alakítanak ki, ahol a látogatók nyitott pincékben kínált borok mellett hagyományos módon, természetes alapanyagokból készült ételeket, italokat kóstolhatnak.
Az új brand kiépítése már megkezdődött, és jó esély van arra, hogy talán már az idei télen megtarthatják az Etyeki Piknik első rendezvényét – mondta Rókusfalvy Pál.
A tízéves múltra visszatekintő Etyeki Kezes-lábost a fesztivál sikerességéhez méltón „búcsúztatják el” a hétvégén. Szombaton és vasárnap hagyományos módon, természetes alapanyagokból készült finomságokkal: különleges sajtokkal, lekvárokkal, húskészítményekkel, pékárukkal, mézekkel, lekvárokkal, valamint finom borokkal, pálinkákkal és igényes kulturális műsorokkal várják a látogatókat.
Ismét megrendezik a fesztiválnyitó lábosfelvonulást, lesz főzőverseny Szőke András részvételével, és a vállalkozó kedvűek rönkhasító versenyen is összemérhetik az erejüket.
Koncerteken, gyerekprogramokon, kiállításokon kapcsolódhatnak ki az ételek, italok kóstolgatásába belefáradt vendégek, akik „ínyenc-beszélgetések” keretében ismerhetik meg a fröccskódexet és tudhatják meg, miért kedvező a mangalica húsának fogyasztása.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!