Ha most lennék piarista diák, az orrom előtt heverne „a téma”. Keresve sem találnék jobb diákcsínyt néhány ezer üveg piarista bor einstandolásánál, a „vörös ingesek” közé még kasztingot is tartani kéne. Persze mint mindennek, a rendháznak is rend a lelke; Szent Péter sem áll élénkebb figyelemmel a mennyország kapujában, mint amilyen gondossággal őrzik a kiváló borok katonás palackjait. De ez a bizonyos kegyesrendi bor nem is akármilyen ám. Hagyományteremtő céllal néhány éve pályázatot hirdettek a szerzetesek, hogy a legjobb hazai nedű egy esztendőn át viselheti a Piarista bor címet. De ne szaladjunk ennyire előre; mielőtt az idei versenyről és a végeredményről hírt adnánk, fel kell tennünk a kérdést, milyen kapcsolatban állnak a piaristák a borral, illetve milyen alapon versenyeztetik a szőlőtő termését.
– Korábban a szerzetesrendek és az egyház a mezőgazdaságból, így a szőlőművelésből, bortermelésből tudta fenntartani magát. Ezért is voltak olyan kiterjedt birtokaik, gazdaságaik az egyháznak és a piarista rendnek is. Ma a finanszírozást másképpen oldjuk meg, ezért bortermeléssel várhatóan már nem fogunk újra foglalkozni, legalábbis komoly, kereskedelmi szinten nem – meséli a háttérről Labancz Zsolt, a rend tartományfőnöke, aki magát a borversenyt kifejezetten márkaépítésnek tartja, illetve a piarista név kapcsolatainak újraépítésére is szolgál. – A mi iskoláinkban szeretnénk nagyon sok plusz dolgot adni a diákjainknak, ehhez pedig anyagi támogatás kell: könnyebb hozzájutni azáltal, hogy sokan a ma kevésbé szokásos módon is kapcsolódnak hozzánk, nem tiltjuk el senkitől, hogy vásárolja a piarista bort.
Szőlőgyilkos kommunisták
A római alapítású piarista rend 1642 óta szervez és tart fenn – ronda szóval úgy mondanánk: üzemeltet – oktatási intézményeket, ezekben az általános és szakiskolákban, illetve gimnáziumokban ma is sok ezer fiatal tanul és nevelkedik. A pénzügyi szükségből kicsírázott bortermelés azonban csakhamar professzionális szintre jutott, jelentős szerepük lett a magyarországi borkultúra fejlesztésében, szőlészeteik pedig mintagazdaságokká fejlődtek. Maga a második „piar” egyébként úgy jött létre, hogy 1685-ben Szelepcsényi György esztergomi érsek szőlőket hagyományozott a kegyesrendiekre a Kis-Kárpátok alján, a Pozsony megyei Szentgyörgyön. Idővel több olyan nagybirtok is a rend tulajdonába került, amelyek lankáin díjnyertes borok gyümölcse nevelkedett; ilyen volt a Balatontól északra Dörgicse, valamint Tokaj közelében Mád és Sátoraljaújhely szőleje. 1945-ig országos élvonalba tartoztak a piarista borok, a kommunista diktatúra viszont mindent vitt. Majdnem két évtized eltelt a rendszerváltozás után, mire elkezdett feltápászkodni a borhagyomány, 2009-ben pedig ki is írták az első versenyt – nem lévén saját területe a rendnek, „külsős” termelőkkel, de először még csak a hagyományos piarista területről, a Balaton-felvidékről és Tokajból lehetett nevezni. Ettől kezdve a győztes bor minden évben Piarista borként került palackokba, a címkézőbe és végül forgalomba. (A piarista szőlészetről, borászatról lásd lenti, keretes írásunkat!)