Rangos és megtisztelő cím a hazai borospincének

Az első alkalommal odaítélt címet egy etyeki és egy szekszárdi borászat kapta meg.

tt
2013. 11. 20. 11:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elismerő cím odaítélésének célja, hogy a főváros ezzel is segítse a magyar borvidékeken termelt borok népszerűsítését és megismertetését, a magyar borászatok fejlődését – közölte a pályázat szerdai budapesti eredményhirdetésén az egészségügyi és szociális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes.

Szentes Tamás hozzátette: a pályázatot hagyományteremtő céllal írták ki, és terveik szerint ezentúl minden évben megválasztják majd Budapest Borát fehér és vörös kategóriában. Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke az MTI-nek korábban elmondta: az idei felhívásra több mint 70 tétel érkezett be; hasonló mennyiségű fehér- és vörösbor. A benevezett tételeket a főváros képviselői szakemberek segítségével három bizottságban értékelték, majd a kiválasztott egy-egy legjobb tételt közösen újrakóstolva ítélték oda a Budapest Bora elismeréseket.

 

A versenyen 16 bort (Szeremley 2009-es badacsonyi kéknyelű, Szeremley 2012-es rizling házasítás, Wekler 2008-as szekszárdi cabernet franc extra, Koch 2011-es hajós-bajai cabernet sauvignon barrique, Polgár 2007-es cabernet franc, Szöllősi 2011-es melegeshegyi olaszrizling, Tornai 2011-es somlói top selection Aranyhegy juhfark, Varga 2011-es Aranymetszés badacsonyi kéknyelű, Szent Tamás 2012-es tokaji furmint, Malatinszky 2008-as Noblesse cabernet franc, Bock 2008-as Royal Cuvée, Polgár 2011-es syrah, Tornai 2011-es Aranykönny késői zeusz, Schieber 2011-es cabernet sauvignon prémium, Vylyan 2009-es villányi cabernet sauvignon, Liszkay 2011-es Giulia cabernet franc) aranyéremmel, 35 tételt ezüstéremmel, 16 bort pedig bronzéremmel jutalmaztak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.