A tokaji aszú és a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék Hungarikum díjat kapott kedden – közölte Prácser Miklós, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa elnöke és Szakál Zoltán, a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj Világörökségi Gondnokság vezetője szerdán sajtótájékoztatón, Tokajban.
„A tokaji borvidék a világon egyedülálló, egyedi mikroklímával rendelkezik, ami kimondottan kedvez az aszúképződésnek, ennek révén a XVI. századra visszanyúló hagyománya van az aszúborok, a természetes nemes édes borok, a magas minőségű száraz fehérborok készítésének. A tokaji aszú a világon egyedülálló, amely köszönhető a borvidék különleges földrajzi jellemzőinek” – mondta Prácser Miklós.
Szakál Zoltán arról szólt, hogy a gondokság szeptemberben alakult azzal a céllal, hogy egységesebbé tegye a világörökségi borvidéki elképzeléseket és kötelezettségeket.
A hungarikumoknak járó elismeréseket a Budapesti Operettszínházban adták át kedden. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón egyebek mellett azt mondta: legutóbb a gyulai kolbász, a szikvíz, a magyar operett, a Kassai-féle lovasíjász módszer és Puskás Ferenc életműve került fel a jelenleg 24 hungarikumot tartalmazó listára.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!