A szervezők közleménye kitér arra, hogy rajtuk kívül álló okok miatt nem az eredetileg tervezett, megszokott február végi időpontban, hanem március 7-től 9-ig, és nem a fesztivál szokásos helyszínén, Miskolc belvárosában, hanem Miskolctapolcán, egy magántulajdonban lévő öthektáros területen rendezik meg a fesztivált.
Rózsa Edit, a Miskolci Kocsonyafesztivál alapítója ezzel kapcsolatban azt mondta: bár az idei rendezvény előkészítése már tavaly február 22-én megkezdődött és már akkor beadták a 2014-es területfoglalási engedélykérelmet, azt az önkormányzat elutasította, sőt ugyanabban az időpontban ugyanazon a helyszínen Kocsonyafarsang néven egy másik rendezvényt szerveznek.
Emiatt most Miskolctapolcán, a Kocsonyafesztivál parknak elnevezett öthektáros területen tartják meg a rendezvényt, a terület a Karolai Környezet-, Természetvédő és Ismeretterjesztő Közalapítvány kizárólagos használatában van.
A tájékoztató emlékeztet arra, hogy a fesztivál mára a legnagyobb turisztikai vonzerőt jelenti Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az elmúlt évben 200 ezer bel- és külföldi látogatót fogadott, az elmúlt években Finnország, Románia, Szlovákia volt a külföldi díszvendég, az idén Ukrajnát várják, jövőre pedig Lengyelországot hívják meg díszvendégnek.
Az idén is megszervezik a Kocsonyatőzsdét, amelynek célja, hogy a régió legízesebb, legfinomabb készítményei közül vásároljanak majd a rendezvényre látogatók.
A miskolci kocsonyát először a 18. században említették egy miskolci periratban, eleinte főleg halból és szárnyasból készült, később sertéshús lett az alapja. Ma számtalan formában és ízesítéssel készítik, sőt létezik vegetáriánus kocsonya is.
A miskolci önkormányzat korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy „a XIV. Kocsonyafesztivál megrendezésével kapcsolatban benyújtott közterület-használati engedélykérelmei elutasításra kerültek, tekintettel arra, hogy a kérelmekkel érintett időszakra más kérelmező, a CINE-MIS Nonprofit Kft. kapott területhasználati engedélyt”.